Haladás: újabb játékos szezonja ért véget sérülés miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.08. 19:58
Rózsa Dánielre műtét és nagyjából féléves kényszerpihenő vár – adta hírül a Haladás labdarúgócsapatának honlapja.

A megműtött Németh Márió ebben a bajnoki idényben már nem léphet pályára. Nem ő azonban az egyetlen a Haladás játékosai közül, akiről ez elmondható, ugyanis Rózsa Dánielre operáció vár, majd nagyjából féléves kihagyás.

„A Debrecen elleni meccset megelőző utolsó edzésen lehúztam egy beadást, de rosszul értem talajt, egy nagy reccsenést hallottam a jobb térdemben és a földön maradtam – mondta a 32 éves kapus a haladas.hu-nak. – Az MRI-vizsgálat megállapította, hogy elülső keresztszalag- és porcsérülést szenvedtem. December 21-én Győrben műtenek meg, a teljes felépülési idő körülbelül fél év. Természetesen nehezen viselem, hogy ilyen sokat kell kihagynom, de mostanra túltettem magam az egészen, már inkább előre tekintek, nem pedig hátrafelé.” A megműtött Németh Márió ebben a bajnoki idényben már nem léphet pályára. Nem ő azonban az egyetlen a Haladás játékosai közül, akiről ez elmondható, ugyanis Rózsa Dánielre operáció vár, majd nagyjából féléves kihagyás.

„A Debrecen elleni meccset megelőző utolsó edzésen lehúztam egy beadást, de rosszul értem talajt, egy nagy reccsenést hallottam a jobb térdemben és a földön maradtam – mondta a 32 éves kapus a haladas.hu-nak. – Az MRI-vizsgálat megállapította, hogy elülső keresztszalag- és porcsérülést szenvedtem. December 21-én Győrben műtenek meg, a teljes felépülési idő körülbelül fél év. Természetesen nehezen viselem, hogy ilyen sokat kell kihagynom, de mostanra túltettem magam az egészen, már inkább előre tekintek, nem pedig hátrafelé.”

Legfrissebb hírek

Liverpool: 78 percet játszott az átigazolása óta – most ismét megsérült?

Angol labdarúgás
2024.10.29. 22:20

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51
Ezek is érdekelhetik