Vasas: a házi gólkirály játszhat a Ferencváros ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.16. 18:44
Ádám Martin, a Vasas labdarúgócsapatának házi gólkirálya felépült térdsérüléséből, így tudja vállalni a játékot szombaton a Ferencváros elleni bajnoki rangadón.

„Már egyre jobban vagyok – olvasható Ádám Martin nyilatkozata a vasasfc.hu-n. – Ugyan van még olyan mozdulat, amelyre egy picit érzem a térdemet, de ez már nem jelentős. Hála Istennek, a hét elejétől már teljes értékű edzésmunkát végzek, és együtt készülök a csapattal. Már nagyon vártam, hogy újra játszhassak, azon vagyok, hogy szombaton a Fradi ellen pályára léphessek. Természetesen a döntés a vezetőedzőmön múlik. Ha Oenning mester számít rám szombaton a Fradi ellen, akkor ígérem, hogy száztíz százalékot fogok beleadni a játékba. Csaknem négy hetet kényszerültem kihagyni térdsérülésem miatt, így óriási a játék- és labdaéhségem!”

Ádám Martin október 21-én, edzésen szenvedett térdszalaghúzódást. A 22 éves csatár hat góljával a Vasas legeredményesebb játékosa az NB I mostani kiírásában.

NB I, 2016–2017, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 19., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót FC Győr–Újpest 15.30
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionSzőts Gergely
Mezőkövesd–Videoton 15.30Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
MTK–DVSC 15.30
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Bognár Tamás
Paks–Honvéd 15.30
Paks, Paksi Stadion Szabó Zsolt
DVTK–Haladás 15.30
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
Vasas–Ferencváros 18.00Budapest, Bozsik József Stadion Kassai Viktor

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Ötvös Bence elmondta, mennyire volt feldúlt Robbie Keane az öltözőben

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 21:48

„Hogyan volt ez tizenegyes?” – Keane élesen bírálta a játékvezető ítéleteit

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 20:22

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik