Újpest: a Standard középpályása a lilákkal készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.09. 07:39
Mint ismert, az Újpest FC szombaton, felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az NB II-es Siófokkal – a fővárosiaknál egy új arcot is felfedezhettek a szurkolók.

Jonathan Heris után hamarosan Nagy Tibor is visszatérhet a pályára az Újpestnél, a vádlisérülést szenvedő védő a jövő hét közepén kezdheti a futóedzéseket, és bár a Honvéd ellen vélhetően nem számolhat vele a szakmai stáb, a Diósgyőr ellen már bevethető lesz.

Kálnoki-Kis Dávid és Kylian Hazard azonban csak később térhet vissza, előbbi leghamarabb novemberben, míg a belga középpályás decemberben.

A Siófok ellen Alassane Diallo is lehetőséget kapott, a 21 éves mali középpályás a belga élvonalbeli Standard Liege játékosa, most az Újpesttel készül, viszont a közeljövőben aligha igazol a klubhoz, az Újpestet ugyanis a FIFA két átigazolási időszakból is kizárta, így az egyesület csak 2017 nyarán szerződtethet új játékost.

Diallo a Standard második keretének a tagja, a belga élvonalban hétszer lépett eddig pályára pályafutása során.

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik