Kép: ilyen még nem volt itthon! Átadták a Vidi-szobát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 09:15
Exkluzív szobával bővült a székesfehérvári Novotel. A szálloda 15. születésnapján adták át a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton történelmét is megörökítő, egyedi berendezésű helyiséget – olvasható a vidi.hu-n.

„A Novotel-alkalmazottak javaslatai alapján a szálloda vezetősége úgy döntött, hogy a jövőben a standard szobakialakítástól függetlenül egy teljesen egyedi témájú szobát is berendez. Nagyon megtisztelő, hogy klubunkra, a Videoton FC-re esett a dolgozók választása. A Vidi és a Novotel jó kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza, így amikor felkerestek bennünket az ötlettel, nagyon szívesen álltunk a kezdeményezés mögé. Közösen találtuk ki, hogy mely felületeken, és hogyan jelenítjük meg a klubot. Többek közt vidis csapatképekkel, eredeti mérkőzésmezzel, a csapat történelmét ábrázoló grafikákkal és a Sóstói Stadionból származó relikviákkal, piros és kék műanyag székekkel tettük teljesen egyedivé a belső teret. Magyarországon hasonló kezdeményezéssel még nem találkoztam, ezért is büszkék vagyunk arra, hogy ennek a kreatív és úttörő projektnek a részesei lehetünk. Reméljük, hogy a szobában megszálló vendégek nemcsak a fehérvári látványosságokra emlékeznek majd szívesen, hanem esetleg egy Vidi-meccshez is kedvet kapnak az itt tartózkodásuk alatt, és új szurkolókat szerezhetünk klubunknak” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Várkonyi Ádám, a Videoton FC kereskedelmi és marketing igazgatója.vidi.hu-nak Várkonyi Ádám, a Videoton FC kereskedelmi és marketing igazgatója.

Már Vidi-szobában is lehet pihenni a székesfehérvári Novotelben (Fotók: vidi.hu)

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
13 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
16 órája

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
16 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
19 órája

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
23 órája

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik