Videoton: Varga József újra képben – közel az egyezség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 16:05
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a debreceni Varga József továbbra is szerepel a Videoton kiszemeltjei között, előrehaladott egyeztetések folynak a klubok között.

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy Varga József esetében most sokkal közelebb került a Videoton a megegyezéshez, mint májusban, amikor Bódi Ádámmal együtt szerződtették volna a 31-szeres válogatott középpályást.

Akkor végül csak Bódit sikerült megszereznie a Vidinek, de az átigazolási időszak jövő heti zárása előtt jó eséllyel Varga is Fehérvárra igazolhat.

A Videotonnál Kovács Zoltán sportigazgató a napokban elmondta, a középpályás sorban, illetve csatárposzton még lehet változás a keretben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Barczi Dávid (DVTK), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Bódi Ádám (DVSC), Danko Lazovics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Olimpija Ljubljana – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Horváth Tamás (Mezőkövesd), Lorentz Márton (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Varga Bence
Kiszemeltek: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Alekszandar Filipovics (szerb, Jagodina – Szerbia), Moussa Sissoko (mali, Onze Créateurs – Mali), Varga József (DVSC), Vida Máté (Vasas)
Távozók: Gábor Péter (siófoki kölcsön után PMFC), Haraszti Zsolt (Paks), Heffler Tibor (Puskás Akadémia), Koltai Tamás (Paks, kölcsön után végleg), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható), Rudolf Gergely (Nyíregyháza, szabadon igazolható), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd, a tavasszal kölcsönben DAC 1904 – Szlovákia), Dinko Trebotic (horvát, szabadon igazolható), Paudits Patrik (Csákvár), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:



Legfrissebb hírek

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
59 perce

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott, ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2 órája

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
5 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
9 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik