Vasas: Polekszics térde március, április körül jöhet rendbe

Vágólapra másolva!
2016.08.09. 13:50
Az MR-vizsgálat megerősítette a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas kapuját védő Vukasin Polekszics félelmeit: keresztszalag-szakadást szenvedett az Újpest elleni mérkőzésen, ráadásul még az egyik oldalszalagja is elszakadt. 

„Sajnos rossz híreim vannak. A tegnap esti MR-vizsgálat – ami röntgensugár használata nélkül mágneses térben rádióhullámok segítségével alkot háromdimenziós képet a sérült testrésztől – megállapította, hogy a bal térdem külső részén található oldalszalagom beszakadt, míg a térdem belső felén található keresztszalagom elszakadt" – mondta Vukasin Polekszics a klub hivatalos honlapjának.

„Dr. Lejkó Dezső csapatorvos arról tájékoztatott, hogy nagyjából négy hetet kell várni, amíg az oldalszalagom begyógyul és utána lehet csak megműteni a keresztszalagomat. Azután néhány hónap a gyógyulási időszak, majd a rehabilitáció, gyógytorna, így várhatóan 2017. március, áprilisra lesz gyógyult a térdem – tette hozzá. – Borzasztóan sajnálom, ami történt, mert úgy érzem, nekem is és a csapatnak is jól ment a játék és reménykedtem valami csodában, hogy előkelő helyen végezhetünk a bajnokság végén. De sajnos én nem lehetek részese a további remélt sikereknek."

„Az utolsó pillanatokban felmentem a kapu elé egy szögletnél, hátha tudok fejelni, vagy egy kipattanó labdát be tudok rúgni a kapuba. Amikor érkezett a beadás, egy ritmus- és irányváltást csináltam, ám a bal lábam egy gödörben elakadt és egy nagy fájdalmat éreztem a térdemben. Senki nem ért hozzám, nem lökött meg, így nem hibáztatok senkit. Azonnal éreztem, hogy nagy a baj" – elevenítette fel az esetet a kapus.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52

Hollandiában is megforduló támadót igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik