Paks: két játékost a második csapathoz irányítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.05. 08:32
Az élvonalbeli Paksi FC két játékosát is a második kerethez irányította.

Döntött a Paksi FC vezetősége, Balázs Zsolt, valamint Szakály Dénes egyelőre csak a Paks NB III-as csapatának edzéseit látogathatja. Mindkét futballista játékjogát eladná a klub, amelyik nem kezdte jól a szezont, három forduló alatt két pontot gyűjtött.

Szakály mind a három eddigi bajnokin pályára lépett, de kezdőként csak egyszer, míg Balázs Zsoltnak egy meccsen összesen öt perc jutott az NB I-ben ebben az idényben.

A paksiakkal kapcsolatos hír, hogy a Vasasnál továbbra is szívesen látnák a tolnaiaknál mellőzött csatárt, Bajner Bálintot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Haraszti Zsolt
(Videoton), Jelena Richárd (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Szalai András (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Csernyánszki Norbert (visszavonul), Péter Antal (SZEOL SC), Rodenbücher István (Szigetszentmiklós, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bor Dávid (Dorog), Kelemen Dávid (Békéscsaba), Kővári Róbert (Dorog), Vági András (ismét Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK, onnan Cegléd, kölcsönbe)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint (érdeklődnek iránta: Vasas, Hearts – Skócia), Balázs Zsolt, Szakály Dénes

NB I 2016–2017, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 6., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Paks–Ferencváros
Paks, Paksi StadionAndó-Szabó Sándor
18:00: DVTK–Honvéd (Tv: M5)
Miskolc, DVTK-stadion Szabó Zsolt
20.30: Vasas–Újpest (Tv: M5)
Budapest, Illovszky-stadionSolymosi Péter
AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
18.00: Mezőkövesd–DVSC-Teva
Mezőkövesd, Városi StadionSzőts Gergely
18.00: Gyirmót FC Győr–Videoton
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
18.00: MTK–Haladás (Tv: M5) Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionIványi Zoltán

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
39 perce

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
5 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
6 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
11 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik