Paks: a héten eldől Bajner és a két „száműzött” játékos sorsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.25. 08:11
A héten eldőlhet Bajner Bálint, Balázs Zsolt és Szakály Dénes sorsa a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksnál.

Mint beszámoltunk róla, Balázs Zsolt, valamint Szakály Dénes csak a Paks NB III-as csapatának edzéseit látogathatja, míg Bajner Bálint iránt a Vasas érdeklődik, de elsősorban külföldre menne.Balázs Zsolt, valamint Szakály Dénes csak a Paks NB III-as csapatának edzéseit látogathatja, míg Bajner Bálint iránt a Vasas érdeklődik, de elsősorban külföldre menne.

„Előfordulhat, hogy egy-két játékos még távozik, ennek függvényében érkezhetnek is futballisták – mondta Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője. – A héten döntés születhet az NB III-as kerettel készülő Balázs Zsolt és Szakály Dénes jövőjéről, s eldőlhet, hogy az első csapattal edző Bajner Bálint marad-e vagy sem.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Haraszti Zsolt
(Videoton), Jelena Richárd (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Szalai András (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Csernyánszki Norbert (visszavonul), Péter Antal (SZEOL SC), Rodenbücher István (Szigetszentmiklós, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bor Dávid (Dorog), Kelemen Dávid (Békéscsaba), Kővári Róbert (Dorog), Nagy Richárd (SZEOL), Vági András (ismét Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK, onnan Cegléd, kölcsönbe)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint (érdeklődnek iránta: Vasas, Hearts – Skócia), Balázs Zsolt, Szakály Dénes

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
42 perce

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
5 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
6 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
11 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik