NB I: a Debrecen tízéves tehetsége a Barcánál folytatja!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 12:15
null
Szabó Csongor a Barcelona utánpótláscsapatánál fejlődhet tovább (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-es csapatának játékosa, Szabó Csongor a Barcelona utánpótlásában folytatja a pályafutását.

 

A 2006-ban született kisfiú több száz gyerekkel együtt vett részt egy válogatáson, amelyen felfigyeltek rá, és megkapta a lehetőséget, hogy nyártól a világ egyik legerősebb csapatának utánpótlásában futballozhasson.

„Egy évvel ezelőtt elküldtük a videóját Barcelonába, és egy hónapon belül jött a válasz, hogy a következő, vagyis a 2016-ban esedékes válogatáson vegyünk részt – mesélte a dvsc.hu-nak Szabó-Csiszár Gabriella, a kisfiú édesanyja. – Áprilisban rendezték az első kört, kétszázötven gyerekből hívtak vissza negyvennyolcat a következő fordulóra, amelyen mi is érdekeltek voltunk. A második válogatás során már csak öt gyereket választottak ki, köztük a kisfiamat is, aki így nyártól a Barcelona U11-es csapatában futballozhat.”

Szabó Csongor Barcelonába igazolása azzal jár, hogy a család is a katalán városba költözik, a költségeket maguk állják. Az apuka a vállalkozása miatt ingázik majd a két ország között, de az anyuka végig fiával lesz, ahogy az ifjú játékos 13 éves nővére is.

„Mindketten Barcelonában járnak majd iskolába. Sikerült olyan intézményt találnunk, ahol egy helyen tanulhatnak, csak Csongor az általános iskolába jár majd, míg nővére a középiskolában folytatja. Két nyelvet kötelező lesz nekik tanulni, a katalánt és a spanyolt. Mindkét gyerek külön kap egy-egy tanárt, aki napi szinten foglalkozik velük, hogy minél hamarabb elsajátítsák a két nyelvet. A klubnál egyébként mindenki katalánul beszél, és ezt várják el az ott futballozó gyerekektől is” – tette hozzá az édesanya.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
5 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
5 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
19 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik