Mosolyt csalt Geráék arcára, az Eb-n megtanulta, képesek vagyunk a csodára

„KI EZ AZ ŐRÜLT, AKI ILYENEKET CSINÁL?”

– Hogyan került az erőnléti és rehabilitációs edzői munkához?
– Gyógytestnevelő-tanár végzettségű vagyok, a diplomám elvégzése után a TF-en tanítottam, hét évet óraadóként dolgoztam, emellett elkezdtem gyerekekkel foglalkozni – kezdte Holanek Zoltán a Nemzeti Sport Online-nak. – Létrehoztam egy egyesületet Kapuváron, a Nebuló Futball Sportegyesületet, amely már tizenegy éves. A gyerekek versenyeztetésére megszületett a Kölyökliga, kezdetben a szombathelyiekkel együtt működött, később meghívtuk rá az ETO-t is. A feleségem ekkor elküldte az önéletrajzomat a meghívóval együtt Liszkai Dezsőnek, akinek tetszett a versenyrendszer, és meg akarta tudni, hogy ki ez az „őrült”, aki ilyet csinál. Ekkor nem volt masszőr az utánpótlásban, márpedig nekem megvan a sport- és gyógymasszőri végzettségem is, így ebben a munkakörben kezdtem el tevékenykedni.

– Mikor és miért jött a váltás?
– Mindig úgy gondoltam, hogy legyen meg több „jogosítványom” is, aztán az élet eldönti, hogy melyik autóba vagy hajóba akarok ülni. Ez a hajó a gyógytestnevelés lett, az óvodások mellett elkezdtem foglalkozni a sérültekkel is. Az ETO-nál ezt követően felajánlották, hogy ne tanítsak párhuzamosan.

– Sosem voltak vezetőedzői ambíciói?
– Azt tudtam, hogy mivel nincs jelentős játékosmúltam, kevés esélyem van futballedzőként, ezért fordultam a rehabilitáció felé. A győriek ajánlata után felkerültem a felnőttcsapathoz, Pintér Attilánál – és később Csertői Aurélnál is – a rehabilitáció mellett az erőnléttel is elkezdtem foglalkozni úgy, hogy a Magyarországon elérhető tanfolyamokat elvégeztem. Természetesen mindig vannak új területek, amikben lehet fejlődni, és ezekre nyitott vagyok.

– Hogyan került a válogatotthoz?
– Amikor Pintér Attila lett a szövetségi kapitány, felkért, hogy tartsak vele a nemzeti csapathoz. Később, a váltásnál Dárdai Pali és Bernd Storck is igényt tartott a munkámra. Eközben életem legnagyobb feladatával szembesültem – apuka lettem. A feleségem, akinek Győrben van egy kis ügyvédi irodája, arra kért, hogy költözzek haza. Ekkor a válogatottnál felmondtam.

– Aztán mégis maradt.
– Az nem mindennapi történet volt… Kezdetben azon vacilláltam, hogy az ETO-hoz vagy a Gyirmóthoz menjek-e, végül utóbbi mellett döntöttem Szentes Lázár hívására. Reggel azonban kiderült, hogy ő távozik a klubtól. Időközben Bernd Storckot kinevezték szövetségi kapitánynak. Két öngólt rúgtam egy nap alatt… Aztán mégis úgy alakult, hogy mind a két helyen számítottak a munkámra, ami nagy meglepetés és egyben hatalmas öröm is volt.

Mosoly nélkül semmit sem ér a gyakorlat!

A PROBLÉMAMEGOLDÓ PEDAGÓGUS

– A válogatottnál három stáb is számított a munkájára, valamit nagyon tud…
– Nem én vagyok a világ legösszeférhetetlenebb embere… Ha olyan emberekkel kell együtt dolgoznod, akik vezető szemléletűek, akkor csak úgy tudsz eredményt elérni, ha a saját egódat az övék alá helyezed. Problémákat kell megoldanom, a kiszolgáló személyzet részének tekintem magam.

– Mennyire tekinti ezt nehézségnek?
– Ha az elején letisztázod magaddal, hogy az élet nem feltétlenül fő-, hanem mellékszerepet szánt neked, akkor megpróbálod azt is tisztességesen elvégezni, mert a mellékszereplőknek is szoktak díjakat adni. Hozzászoktam, hogy ha megmondják, mit kell tennem, akkor azt teszem. Ebben ugyanakkor kapok némi szabadságot. Pedagógusnak vallom magam, tanítottam óvodában, iskolában, egyetemen, és hobbiból az öregek otthonába jártam tornáztatni a néniket. Láttam már ezt-azt… Mindent megpróbálok játékosan megoldani. Túl komor az élet ahhoz, hogy ne használjunk olyan egyszerű eszközöket, mint a játékosság. Azt szoktam mondani, hogy a dicséret, a kedvesség, a mosoly ingyen van. Miért ne használnánk? Amikor nagy stressz és feszültség van, akkor ezeknek igazán nagy erejük van. Ezekkel pedig élni kell.

– A labdarúgó életének nem a legszebb része az alapozás, de a pozitív hozzáállását minden bizonnyal értékelik a játékosok.
– A felkészülés bizonyos szakaszában biztosan nem kedveltek… De ez így van rendjén. Az előző szezon elején azt mondtam, mindenkitől elnézést kérek, ha nem leszünk bajnokok a végén. De azt hozzátettem, csak akkor lesz így, ha fordított helyzetben ők kérnek bocsánatot, mert akkor meglett az eredménye az elvégzett munkának.

– Az eredményt tudjuk, de biztosan voltak nehéz helyzetek is ezekben a fárasztó időszakokban.
– Egyszer az egyik edzésre úgy érkeztem meg, hogy – szándékosan és látványosan – flegma voltam. Kérdezték tőlem a srácok, hogy „mi van veled, Zoli?” Erre én azt mondtam nekik, hogy tegnap pont ugyanígy dolgoztak, szerintük nekem milyen érzés volt látni azt? Szerencsére másnap már nem is volt gond a hozzáállásukkal.

ELÉG GONDOLNI AZ EB-RE, ÉS KISÜT A NAP

– Hogyan egyezteti össze a munkáját a Gyirmótnál és a válogatottnál?
– A gyirmóti vezetőség volt olyan kedves velem, hogy ha a válogatottba kapok meghívót, elengednek, mivel tudják, az a tapasztalat, amit ott szerzek, a klub javára is válik, az újdonságok ugyanis a válogatottnál jelennek meg először az országban. Úgy állok hozzá, hogy ha az élet ad nekem egy lehetőséget, hogy ott dolgozzak, akkor én addig boldog leszek, amíg mehetek. Ha egy nap azt mondják, köszönik szépen, de nem velem képzelik el, akkor azt mondom, hálás vagyok, hogy eddig tartott ez az időszak. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem az a hely, ahonnan nyugdíjba vonulnak az emberek. Ha más stáb jön, és más emberekkel akar dolgozni, akkor meg kell köszönni az eddigi lehetőséget, és nem kell megsértődni. Úgy állok hozzá, hogy pont annyival több időt tölthettem ott, mint aki semennyit sem. Nagy ajándéka volt ez az életemnek, hogy ott dolgozhattam, bízom benne, hogy maradhatok a világbajnoki selejtezőre is.

– Az Európa-bajnokság az eddigi pályájának a csúcsa volt?
– Azt semmivel sem lehet összehasonlítani. Negyvennégy év alatt senki sem élt át, nem látott ilyet belülről, mi most igen. Ez az élmény egy életen keresztül eltart. Amikor esik az eső, rossz az idő, fúj a szél, és semmi sem jön össze, be kell csuknunk a szemünket, és vissza kell gondolnunk arra, mi történt velünk abban az időszakban. Akkor pedig rögtön kisüt a nap, és tudunk belőle erőt meríteni. Azt kívánom, hogy minél többen átélhessék ezt az érzést, hogy milyen az, amikor hatvanezer ember szeretetét kapjuk meg, amikor azt látjuk kétezer kilométer távolságból, hogy egy megosztott társadalomból egységes lesz, hogy az emberek őszintén tudnak örülni valaminek, hogy végre látunk a magyar embereken szenvedélyt, összetartást, mosolyt. Valahol ennek egy pici százalékában én is benne voltam, ez nagyon nagyon jó élmény.

SZOROS KAPCSOLAT A JÁTÉKOSOKKAL

– Milyen rendszerrel dolgoznak?
– A Polar-rendszerrel, amellyel minden egyes edzésen és mérkőzésen figyeljük a játékosok mozgásának intenzitását, a pulzus, a sebesség, a mozgások, a gyorsítások, lassítások, sprintek, irányváltások minőségét. Ezzel próbáljuk meg nyomon követni a heti munkát. Két tényező miatt előnyös: az egyik, hogy a játékosokra ösztönző hatással van, a másik, hogy pontos periodizációt tudunk vele kialakítani. Tudjuk, hogy nagyjából mi történik egy mérkőzésen az emberi szervezettel. Annak a terhelésnek az „x-szeresét” próbáljuk meg egy hét alatt elosztani, ezzel a rendszerrel pontosan, objektíven meg tudjuk nézni, hol tartunk. A játékosoknak minden reggel küldeniük kell nekem egy jelentést, hogy az adott edzés előtt milyen állapotban vannak, van-e ízületi, izomproblémájuk, betegek-e, tudnak-e edzeni vagy sem.

– Hogyan működik ez?
– Írnak nekem egy számot egytől tízig, hogy mennyire fáradtak. Van egy elektronikus felületünk, amikor bejövök az edzésre, akkor meg tudom mutatni a vezetőedző úrnak, hogy nagyjából hogy nézünk ki, kik edzenek és kik nem, érkezett-e be valamilyen újdonság. Mindig van egy megjegyzés rovat, amibe beleírják például, hogy „tudok edzeni, de most nem aludtam jól”, „fáj a fogam”… Így nem „bántok” olyat, aki az adott napon nem áll készen, mert az éjszakája rosszul sikerült.

– A játékosok megértik, hogy ez segíti őket?
– Mindig meg tudjuk beszélni. Nagyon büszke vagyok rá, hogy olyan szoros kapcsolatot építettem ki a játékosokkal, hogy el merik nekem mondani a problémáikat. Nem azért van ez az egész, mert büntetni szeretnék vele, hanem mert visszacsatolásként is szolgál. Szeretném elmagyarázni nekik, hogy ez nem ellenük, hanem értük van. Van, akinél ez nem sikerül, de olyan még nem volt, hogy ne lettem volna valakire hatással. Akkor inkább már utáljon, csak legyen valami véleménye rólam…

– Ki lehet deríteni a rendszer alapján, hogy a meccsnapon mennyire fitt egy játékos?
– A kimutatás oszlopai közül az egyik megmutatja a regenerációs időt. Felajánlja, hogy nagyjából mennyi pihenőre van szüksége a játékosnak. Abból tudunk következtetni.

– Volt az Eb-n olyan, hogy a szűk menetrend miatt valakire számított volna a kapitány, de nem volt elég fitt a bevetésre?
– Ez a kérdéskör Victor Moore kompetenciája volt. A vérképből történő méréseket mindig ők beszélték át Storck úrral, így nincs pontos információm, de biztos vagyok benne, hogy ezt is figyelembe vette a kapitány. Több paramétert szokott vizsgálni, és azok alapján hoz döntéseket.

CSODÁKRA KÉPES AZ EMBER, HA…

– Storck a felkészülés előtt, májusban azt mondta, az lesz az egyik legfontosabb feladat, hogy fizikailag megfelelően felkészítse a csapatot. Az ausztriai edzőtáborok akkor lényegében arról szóltak, hogy felépítsék őket a megfelelő erőnlétre?
– Igen, csak a fizikai fejlesztést furcsán ítéli meg a külső szemlélő. Nem sokban változik az itthon elvégzett edzésektől. Nem arra kell gondolni, hogy csak száraz futásokkal vagy konditeremben próbáltuk volna megoldani az erőnlét fejlesztését, hanem egészséges egyveleget használtunk. Hétről hétre húztuk fel a teljesítményt.

– Hogy bírták a játékosok?
– Végtelenül koncentrált, sikeréhes csapat volt kint, amelyet nem kellett motiválni. Mindenki tisztában volt vele, milyen lehetőség kapujában áll. A cél, ami előttük lebegett, olyan erőt és energiát generált, amit nagyon jó volt nézni. Ha megkérdeznék tőlem, mi a legnagyobb tanulsága az Eb-nek, akkor azt mondanám…

– Na, akkor nézzük: mi a legnagyobb tanulsága az Eb-nek?
– Hogy ha valaki mentálisan tudja, milyen célt szeretne elérni, és ezért mindent megtesz, akkor csodákra képes. Az nem igaz, hogy a magyar játékos rosszabb bárki másnál. Kell, hogy legyen hite, tudja, hogy a hétköznapi munka, az edzés nem büntetés, hanem út a sikerhez. Meg kell halni hétköznap, hogy a hétvégén abból siker legyen. Ausztriában a játékosok mindennap meghaltak azért, hogy szép eredményt érjünk el. Mögöttük állt egy jó csapat, amely mindenben segítette őket, ennek volt egy kapitánya, aki az egészet kitűnően vezette és koordinálta. És akkor még nem említettem azt a tizenöt millió magyart, aki belekergette ezt a közösséget ebbe a csatába – mert ez nem játék volt, hanem csata. Abban a közegben olyan energiát tudtunk mozgósítani, amit ezer néző előtt nem lehet megtenni. Ezért volt ez nagy eredmény, tizenöt millió emberé, nemcsak a stáb és nemcsak a csapat, hanem az egész ország sikere.

EMBER, NEM YOUTUBE-GYAKORLATTÁR

– „A génjeink sajnos nem tökéletesek... Sprinterek nem vagyunk, de intelligens emberek igen.” Ezt Dárdai Pál mondta korábban. Ön mit gondol erről?
– Igen, nyilvánvaló, hogy a százas döntőben ritkán lehet látni magyar fiatalembereket… Ott egy más népcsoport szokott diadalmaskodni, azokkal a génekkel, gyorsasággal. De akkor visszakérdezek: az izlandiak, a walesiek milyen géneket örököltek? Palinak az volt a zseniális gondolata, hogy ne azon panaszkodjunk, amink nincs. Nekünk ez van, hozzuk ki belőle a maximumot. Legyünk szervezettek, próbáljuk meg a képzést is olyan irányba vinni, ami a magyarok számára a legmegfelelőbb. Mi nem vagyunk németek, franciák, olaszok, mi magyarok vagyunk. Nem jobbak, nem rosszabbak másnál. A természet különleges egyvelege vagyunk, és az látszott, hogy ez az egyveleg tud csodát is tenni.

– Ön is figyeli a külföldi trendeket, újdonságokat?
– Az az igazság, hogy az ebben a szakmában dolgozók, mi végtelenül tiszteljük egymást. Anélkül nem működik az egész. Folyamatosan beszélgetünk, képzéseken fordulunk meg, megosztjuk a tapasztalatainkat, próbálunk egymásnak segíteni. Ha hozzám valaki eljön Gyirmótra, hogy tanulni szeretne, még sohasem küldtem el. Minden információmat a rendelkezésre bocsátom, mert amikor egy munkát felajánlanak, akkor nem a gyakorlataimat kérik fel, hogy dolgozzon helyettem, hanem engem, mint embert választanak ki, aki nem jobb, nem rosszabb másnál. De én én vagyok. Engem ne keverjenek össze senkivel sem. Ha valakinek szimpatikus vagyok a kopaszodó fejemmel, a jó hangulatú gyakorlataimmal, akkor úgyis engem választanak, nem a másikat. Embert választanak és nem gyakorlattárat, mert utóbbit le lehet tölteni a YouTube-ról is…

– Úgy tűnik, Gyirmóton bíznak önben. Hogy látja, milyen esélyei lehetnek a csapatnak a szezonban?
– Nem mernék jóslatokba bonyolódni. Nincs más esélyünk a bennmaradásra, csak az, ha egységes képet tudunk mutatni. Ugyanabban a szituációban vagyunk, mint a válogatott, mindenki minket tart a legesélytelenebbnek. Ebből szoktunk mi, kicsik előnyt kovácsolni, amikor mindenki azt gondolja rólunk, hogy mi biztos nem… Hittel, lelkesedéssel és az új edzői felfogással elérhetőek a céljaink. Urbányi Istvánban zseniális edzőt ismertem meg. A célunk az, hogy bennmaradjunk, aztán egy év múlva, ha ismét beszélgetünk, majd okosabb leszek. Azt mindenkinek meg tudom ígérni, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy örömet szerezzünk a helybélieknek.