Vasas: a Puskás Akadémiától érkezhet támadó

Vágólapra másolva!
2016.06.17. 09:48
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas szerződtetné Lencse Lászlót, a Puskás Akadémia 27 éves játékosát.

A győri születésű támadó a 2015–2016-os szezont a felcsútiakkal kezdte, a Puskás Akadémia színeiben tizenhét bajnokin négyszer talált be, mielőtt kölcsönbe Újpestre igazolt. A lila-fehéreknél tizenhárom NB I-es találkozón háromszor volt eredményes.

Lencse a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, hogy bár még két évre szóló szerződés köti az élvonalból kieső felcsúti klubhoz, szeretne az élvonalban futballozni. Úgy tudni, az NB II-ből feljutó Mezőkövesd szívesen látná soraiban a válogatottal – korábban – Ausztriában készülő csatárt.

Lencse a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, hogy bár még két évre szóló szerződés köti az élvonalból kieső felcsúti klubhoz, szeretne az élvonalban futballozni. Úgy tudni, az NB II-ből feljutó Mezőkövesd szívesen látná soraiban a válogatottal – korábban – Ausztriában készülő csatárt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Manjrekar James
(kanadai, DVTK), Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Sallói Dániel (Sporting Kansas City, kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok, ?), Gál Mátyás (Siófok, ?), Murka Benedek (Siófok, ?), Tamás László (Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks), Lencse László (Puskás Akadémia) Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba), Rudolf Gergely (szabadon igazolható, legutóbb Videoton FC), Székely György (Paks)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hermány Bence
(lejár a szerződése), Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
15 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
17 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Hat idény, öt érem – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 07:10

Hornyák Zsolt: Nem lett volna tisztességes, ha elhagyom a klubot

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 07:09
Ezek is érdekelhetik