NB I: Thomas Doll elmondta, 2019-ig a Fradiban marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 20:13
null
Thomas Doll úgy érzi, jó kezekben van Budapesten (Fotó: Földi D. Attila)
A német–magyar válogatott mérkőzés apropóján a német sajtó több interjút is készített Thomas Doll-lal – az egyikben a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője azt nyilatkozta: 2019-ig meghosszabbítja szerződését a zöld-fehérekkel.

 

„Nagyon jó kezekben vagyok Budapesten, úgyhogy 2019-ig meg fogjuk hosszabbítani a szerződésemet. Mindkét fél elégedett, a közös történetünk még korántsem ért véget” – idézi a sport1.de Thomas Dollt.

A német szakember hozzátette: öt-nyolc év múlva lehet, hogy visszatér a német labdarúgásba, ha szükség van rá, majd megkeresik – ő nem erőltet semmit, nem érzi úgy, hogy bárkinek is bizonyítania kellene.

„Mostanság úgysem nagyon engednének el Magyarországról” – tette hozzá mosolyogva, a Fradival elért sikerekkel járó itteni népszerűségére utalva.

Doll 2013 telén lett a Ferencváros vezetőedzője, és egyszer már meghosszabbította a szerződését – akkor 2017 nyaráig kötelezte el magát.

Legfrissebb hírek

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
28 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
13 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
15 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
18 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
20 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
22 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18
Ezek is érdekelhetik