Honvéd: A válogatott olyan volt, mint Olaszország – Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.16. 22:49
Marco Rossi, az NB I-es Budapest Honvéd olasz vezetőedzője a magyar labdarúgó-válogatott Eb-premieren nyújtott teljesítményét és elért eredményét honfitársaihoz hasonlította, és a kispestiek számára is levonta belőle a tanulságokat.

„A magyar válogatott kicsit olyan volt Ausztria ellen, mint Olaszország – nyilatkozta Marco Rossi a Honvéd Tv-nek. – Mindkét együttesre azt mondták, hogy biztosan kikap az első fordulóban. Aztán mindkét válogatott megmutatta, hogy játékosai igazi csapatot alkotnak. Annak ellenére, hogy nem voltak olyan minőségi futballistáik, mint ellenfeleiknek, taktikailag nagyon érett játékot mutattak be. Mindenki együtt dolgozott a másikkal. Ismét bebizonyosodott, hogy a futballban nem az egyéniségek, hanem a csapatok nyernek. Ez nekünk itt, a Honvédnál is hatalmas tanulság. Anélkül is lehet győzni, ha a játékosok képességei alapján nem te vagy a találkozó esélyese. Ha nincsenek sztárjaid, de nagyon jól dolgozol, csapatként működsz együtt és bízol az elvégzett munkában, akkor nagy dolgokat érhetsz el.”Marco Rossi a Honvéd Tv-nek. – Mindkét együttesre azt mondták, hogy biztosan kikap az első fordulóban. Aztán mindkét válogatott megmutatta, hogy játékosai igazi csapatot alkotnak. Annak ellenére, hogy nem voltak olyan minőségi futballistáik, mint ellenfeleiknek, taktikailag nagyon érett játékot mutattak be. Mindenki együtt dolgozott a másikkal. Ismét bebizonyosodott, hogy a futballban nem az egyéniségek, hanem a csapatok nyernek. Ez nekünk itt, a Honvédnál is hatalmas tanulság. Anélkül is lehet győzni, ha a játékosok képességei alapján nem te vagy a találkozó esélyese. Ha nincsenek sztárjaid, de nagyon jól dolgozol, csapatként működsz együtt és bízol az elvégzett munkában, akkor nagy dolgokat érhetsz el.”

Az olasz tréner a kispestiek eddig elvégzett edzésmunkájával elégedett volt. A szakember elmondta, hogy fizikai munkával kezdtek, de a héten már a taktikai elemekre is jutott idő. Pénteken a DVTK ellen felkészülési mérkőzést játszik a Honvéd, a szakember az eddig elvégzett munka visszajelzését várja a játékosaitól, illetve teszteli azokat a fiatalokat, akikre a szezonban az MLSZ ajánlását figyelembe véve nagyobb terhet szándékozik tenni.

Az olaszok első Eb-csoportmeccsükön az egyik favoritként elkönyvelt Belgiumot győzték le 2–0-ra, a mieink ugyancsak 2–0-ra nyertek Ausztria ellen.

A BUDAPEST HONVÉD NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 6.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17., 17.00: DVTK–Honvéd
Június 21., 17.00: Honvéd–Vasas
Június 25., 17.00: Honvéd–Podbrezová (Zólyombrézó; szlovák)
Június 29., 17.00: Honvéd–ZTE
Július 2.: Honvéd–Paks
Július 6.: Honvéd–Budaörs
Július 9., 17.00: Honvéd–Slaven Belupo Koprivnica (Kapronca; horvát)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Gróf Dávid (Csákvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Gergely (Wolfsburg II – Németország), Koszta Márk (Kisvárda), Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hermány Bence (Vasas), Davide Lanzafame (olasz, Novara Calcio – Olaszország), Székely György (Paks)
Távozók: Jelena Richárd (Paks – szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Paks – szabadon igazolhatóként), Souleymane Youla (guineai, Indy Eleven – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Botka Endre (DVSC), Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése), Vernes Richárd

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
Tegnap, 10:09

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05
Ezek is érdekelhetik