Felkészülés: tíz fölé jutott a Gyirmót az első nyári meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 20:51
Lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését a története első NB I-es szezonjára készülő Gyirmót FC Győr. A kék-sárgák a megyei másodosztályú Bőny otthonában léptek pályára, és 11–0-ra nyertek.

„Elérte célját a mai bemutatómérkőzésünk. Ismerkedő héten vagyunk túl, ez nem egy klasszikus felkészülés, ugyanis a rendelkezésünkre álló három hét erre kevés. Igyekszünk olyan játékelemeket gyakorolni, amelyek bevethetők lesznek a bajnokikon is. Tudomásul kell venni – azoknak, akik már szerepeltek az élvonalban is –, hogy az NB II és az NB I között a különbség óriási” – mondta a meccs után a gyirmotfc.hu-nak Urbányi István vezetőedző. Urbányi István vezetőedző.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BŐNYI SE–GYIRMÓT FC GYŐR 0–11
(0–5)
Bőny, 300 néző. V: Pusoma N.
GYIRMÓT: Bukrán E. – Nagy S. (Füleki), Szekeres A. (Molnár M.), Lengyel D. , Présinger – Madarász M., Paku, Nagy P. – Szegi (Gyurján B.), Deli M., Beliczky (Farkas Z.). Vezetőedző: Urbányi István
G: Deli M. 2, Szegi 2, Paku 2, Madarász M., Présinger, Nagy P., Gyurján B., Farkas Z.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

A ZTE felkészülési meccsen két góllal győzött a zágrábiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 14:06

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11
Ezek is érdekelhetik