Vasas: még nem tárgyaltak az alapemberré váló kapussal a jövőről

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2016.05.08. 15:25
Hermány Bencének, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas kapusának június 30-ával lejár a szerződése az angyalföldi klubnál, de a játékos elmondta, a jövő héten egyeztet a folytatásról a vezetőséggel.

A korábban a Ferencvárosban is szereplő kapuvédő a lelátón kezdte a tavaszi szezont, de az utolsó kilenc bajnokin a kezdőben kapott lehetőséget, viszont egyelőre nem hosszabbítottak vele.

Nagy utat tett meg az elmúlt hónapokban Hermány Bence, hiszen februárban harmadik számú kapusként számítottak rá a Vasasnál, az első négy tavaszi fordulóban csak a lelátóról figyelte csapattársait. Póser Dániel sérülése után három mérkőzésen már a kispadon ült, hogy aztán a Videoton elleni bajnokitól ő védjen az addig első számú kapusnak számító Nagy Gergely helyett. A piros-kékek végül vele harcolták ki a bentmaradást, ám nem tudni, hogy a 26 éves játékos a klubnál marad-e: a szerződése a szezon végén lejár, a vezetőség pedig még nem hosszabbított vele.

„Egyelőre még tapogatózó tárgyalásokat sem folytattunk, azt az ígéretet kaptam, hogy a jövő héten egyeztetünk a folytatásról – mondta Hermány Bence a Nemzeti Sportnak. – Szívesen maradnék a klubnál, de csak akkor, ha valóban érzem, hogy számítanak rám. Nem várom el, hogy első számú kapusként tekintsenek rám, hiszen mindig a pillanatnyi forma dönti el, ki állhat a gólvonal elé, mindössze azt szeretném érezni a vezetőkön, valóban fontos nekik, hogy a klubnál maradjak.”

A labdarúgó iránt több élvonalbeli együttes is érdeklődött, így nem tudni, sikerül-e egyezségre jutni vele. Egyelőre az is bizonytalan, hogy a következő idényben ki irányítja a piros-kékeket, hiszen Michael Oenning vezetőedzővel sem hosszabbítottak még, s a kapusedzői posztra a szezon végéig aláíró Andrusch József szerződése is lejárt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok, ?), Gál Mátyás (Siófok, ?), Murka Benedek (Siófok, ?), Tamás László (Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hermány Bence (lejár a szerződése), Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
19 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
20 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik