Válogatott játékosok sora térhet haza – Fradi és Vidi? Körkép!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 14:43
null
Lovrencsics Gergő minden bizonnyal a Ferencvárosban folytatja (Fotó: Twitter)
Magyar Labdarúgó-szövetség igazolási és átigazolási szabályzata alapján az átigazolási időszak június 9-től augusztus 31. éjfélig tart. Tekintse át a piacnyitást megelőző híreket, illetve a nyári átigazolásokat csapatonkénti bontásban – így változik az NB I-es csapatok kerete.
PIACNYITÁS ELŐTTI TÖRTÉNÉSEK
Hivatalos átigazolásokat még nem jelentettek be a magyar klubok, de tárgyalásokról, kiszemeltekről már voltak híreink.
A Ferencváros előrehaladott tárgyalásokat folytat a lengyel Lech Poznantól távozó válogatott Lovrencsics Gergővel, de a szintén válogatott Fiola Attila is a klub kiszemeltjei között van. Ugyanakkor a Dortmund II-ből is erősítene a Fradi.
A Videoton magyar válogatottakat is kiszemelt, szívesen látná a Törökországból távozó Futács Márkót és az Ausztráliából hazatérő Sándor Györgyöt, de tárgyalnak a fehérváriak a Legia Warszawa csatára, Aleksandar Prijovic megszerzéséről is, és figyelték tavasszal a horvát Gabrijel Bobant is.
Az MTK-tól kölcsönbe az amerikai Chicago Fire-hez igazolt Khaly Iyane Thiam, a Honvéd több lejáró szerződésű, korábbi alapemberével nem hosszabbít, míg az Újpest kulcsjátékosai iránt külföldről van érdeklődés, a békéscsabai Ezequiel Calvente iránt viszont a fővárosiak érdeklődnek. A DVTK Felcsútról erősítene.

 

KATTINTSON KEDVENC CSAPATÁHOZ!
HONVÉD
DVSC-TEVA
DVTK
FTC
HALADÁS
MTK
PAKS
ÚJPEST
VASAS
VIDEOTON

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kemenes Szabolcs (lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Paksi FC), Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése), Souleymane Youla (guineai, lejár a szerződése)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Geoffrey Castillion (holland, Puskás AFC), Sós Bence (Mezőkövesd), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Adamo Coulibaly (francia, lejár a szerződése), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Ibrahima Sidibe (szenegáli, lejár a szerződése)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu – Törökország), Makrai Gábor (Puskás AFC, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás AFC, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli
– Olaszország, ?)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Miroszlav Grumics (szerb, lejár a szerződése)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Kisvárda), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Burak Camoglu (német-török, Dortmund II), Marvin Ducksch (német, Dortmund II), Fiola Attila (Puskás AFC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Egyesült Álamok, Kína, Katar, Szerbia), Nagy Ádám

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Devecseri Szilárd (Mezőkövesd), Jancsó András (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Németh Márió (FC Basel – Svájc)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Borbély Bálint (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Asztalos Dávid (Paks), Cseke Benjámin (Újpest), Horváth Péter (Szolnoki MÁV FC), Nagy Tibor (Újpest), Szatmári Lóránd (Mezőkövesd), Tóth Ferenc (Vác)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok – kölcsönbe)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Kemenes Szabolcs (Bp. Honvéd – lejár a szerződése)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba), Lencse László (Puskás AFC, kölcsön után végleg?)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Cseke Benjámin (MTK, ?), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?), Lencse László (Puskás AFC, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Kabát Péter (lejár a szerződése), Litauszki Róbert (Törökország)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok, ?), Gál Mátyás (Siófok, ?), Murka Benedek (Siófok, ?), Tamás László (Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Filip Pajovics (szerb, Puskás AFC, ?), Gábor Péter (Siófok, ?), Horváth Tamás (Mezőkövesd, ?), Tomás Tujvel (DAC 1904 – Szlovákia, ?), Zsótér Donát (Puskás AFC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Gabrijel Boban (horvát, NK Zagreb Horvátország), Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu Törökország), Aleksandar Prijovic (svájci-szerb, Legia Warszawa), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás AFC, ?), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Tischler Patrik (Puskás AFC, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
18 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
21 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
21 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik