NB I: „Úgy érzem, nem maradok Újpesten” – véli az alapember

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.19. 07:13
Bár a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest szeretné megtartani a Puskás Akadémiától kölcsönvett Lencse Lászlót, a csatár úgy érzi, nem marad a Megyeri úton.

A válogatott kerettag támadó a tavasszal Felcsútról kölcsönbe került Nebojsa Vignjevics együtteséhez, ahol alapember lett és három gólt szerzett. Újpesten szerették volna, ha marad, de valószínűleg nem így lesz.

„Képlékeny, melyik csapatban játszom a következő szezontól – mondta Lencse a Nemzeti Sportnak. – Nem tudom pontosan, miért, és nem is szeretnék erről beszélni, de úgy érzem, nem maradok Újpesten. Persze, a futballban bármi előfordulhat, lehet, néhány nappal később kiderül, mégis a Megyeri úton játszom majd…”

„Egyelőre az biztos, hogy leülök beszélni a Puskás Akadémia FC vezetőivel, hiszen még két évre szóló szerződés köt a klubhoz. Ha ragaszkodnak hozzám, maradok, de nem titok, szeretnék az élvonalban futballozni.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós, ?), Tóth Patrik (Budaörs?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba), Cseke Benjámin (MTK – kölcsön után végleg?)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Cseke Benjámin (MTK, ?), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?), Lencse László (Puskás AFC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (Cracovia Kraków, Lech Poznan – Lengyelország), Kabát Péter (lejár a szerződése), Litauszki Róbert (Törökország), Nagy Tibor (lejár a szerződése)
Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
16 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
19 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik