MK: Gera ma megkoronázta nagyszerű szezonját – Doll

Vágólapra másolva!
2016.05.07. 23:30
null
Doll úgy értékelte, hogy a mérkőzésen Gera megkoronázta szezonját (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros Gera Zoltán góljával 1–0-ra legyőzte az Újpestet. A találkozót követően Thomas Doll, az FTC vezetőedzője és Nebojsa Vignjevics, az Újpest trénere a következőképpen értékelte a mérkőzésen történteket.

„Csodálatos pillanatot élünk át most, kemény munka volt a mai, azt gondolom, nagyon jó mérkőzést láthattunk – kezdte Thomas Doll, az FTC vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót. – Érzelmekben és feszültségben nem volt hiány, és a szurkolók is nagyszerűek voltak. Nagy tisztelet az Újpestnek, mert ilyenkor nem könnyű nekik, de a teljesítményükért nekik is jár a megbecsülés.”

„Nagyon tetszett, amit láttam, stimmeltek a csapatrészek közötti távolságok, nem engedtük helyzetbe kerülni az újpestieket. Tudtuk, hogy nem az első tizenöt percben kell eldönteni a döntőt, azonban már az első félidőben is betalálhattunk volna. Ahogy az a kupadöntőkben lenni szokott, egy pontrúgás döntött, nagyon tetszett, hogy érezni lehetett a játékosokon, mennyire szeretnének győzni.”

„Gera Zoltán ma megkoronázta nagyszerű szezonját. Remek játékos, aki védekezésben és támadásban is stabilitást ad a csapatnak. Azonban csapatként győztünk, a sikerhez minden játékos teljesítményére szükségünk volt.”

„Köszönetet szeretnék mondani a szurkolóknak, ezt a buzdítást mindkét csapat megérdemelte. Örülök, hogy a szurkolóink támogattak minket, mi pedig boldoggá tudtuk tenni őket” – zárta mondandóját a német tréner.

„A Ferencváros bizonyította, hogy Magyarország legjobb csapata – kezdte Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője. – Jobban játszottak, míg nekünk nem ment olyan jól, mint a legutóbbi két, ellenük lejátszott találkozónkon. Szeretnék köszönetet mondani a játékosaimnak a teljesítményükért és a fantasztikus szurkolóinknak a buzdításukért.”

„Sajnos támadóinknak nem volt sok lövése, nem tudtunk eléggé gólra törően futballozni, így nem sikerült elég helyzetet kialakítanunk. Hazard az első félidőben megsérült, míg Andricsnak egymás után több rossz passza is volt, látszott rajta, hogy nagyon elfáradt.”

Újságírói kérdésre Vignjevics elmondta, nem szeretné elárulni, mit súgott neki Gera Zoltán a lefújást követően, jobb lenne, ha ezzel a kérdéssel a győztes gólt szerző ferencvárosi középpályást keresnék.

Legfrissebb hírek

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
2 órája

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
14 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
17 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
20 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
22 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:20

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18
Ezek is érdekelhetik