FTC: a távozó támadó az MLS-ben, Katarban, de Kínában is kiköthet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.17. 11:10
null
Roland Lamah-val erősítene a szerb bajnok Crvena zvezda (Fotó: Földi D. Attila)
Néhány hete először a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy az ötszörös belga válogatott Roland Lamah nyáron a szerződése lejártával távozhat a Ferencvárostól. Azóta több forrás is megerősítette a hírt, szerbiai információk szerint a Crvena zvezdánál is szívesen látnák, de úgy tudjuk, a 28 éves futballista nem feltétlenül Belgrádban képzeli el a folytatást.

 

 

A szerb Szportszki Zsurnal információja szerint a Bajnokok Ligája-selejtezőjére készülő Crvena zvezda is érdeklődik Roland Lamah iránt, akinek a szerződése az idény végeztével lejár a Ferencvárosnál.

Az NSO belga forrásokból azonban úgy értesült, hogy a támadó nem elsősorban Európában képzeli el a folytatást. Információink szerint az amerikai profi ligából, az MLS-ből már visszautasított egy anyagilag kevésbé vonzó lehetőséget, de megfelelő ajánlat esetén szívesen igazolna át az Egyesült Államokba, ugyanakkor menedzserei már Kínába és Katarba is beajánlották őt.

Európában Franciaországból is keresték, ahol már ismerik, hiszen a Le Mans színeiben korábban 63 bajnokin játszott a francia élvonalban is. Az szinte biztosra vehető, hogy a Fradinál nem marad, a klub nem is tárgyal vele a folytatásról. Az elefántcsontparti születésű Lamah 2014-ben igazolt át a Ferencvároshoz, a most befejeződött szezonban mind a 33 fordulóban játszott az NB I-ben, hét góllal és hat gólpasszal járult hozzá a bajnoki címhez.

A Ferencvárossal kapcsolatos hír, hogy a Lamah pótlására kiszemelt játékosok közül a dán Nordsjaelland holland támadója, Joshua John már nincs képben, míg Lovrencsics Gergő ügye lehet, hogy csak az Európa-bajnokság után zárul le.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár, ?), Csilus Tamás (Kisvárda, ?), Haris Attila (Soroksár, ?), Kunsági Roland (Soroksár, ?), Valencsik Dávid (Soroksár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Burak Camoglu (német-török, Dortmund II), Marvin Ducksch (német, Dortmund II), Fiola Attila (Puskás AFC), Huszti Szabolcs (Eintracht Frankfurt), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Stieber Zoltán (Hamburg, kölcsönben Nürnberg), Szalai Ádám (Hoffenheim, kölcsönben a Hannovernél)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, Crvena zvezda – Szerbia), Nagy Ádám

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik