Videoton: a középpályás 3+1 évre aláírt a fehérváriakkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.26. 18:12
Kovács István meghosszabbította eredetileg 2017. június 30-ig tartó megállapodását a labdarúgó NB I-ben szereplő Videotonnal, 3+1 éves szerződést írt alá.

Kovács István 2012. január 18-a óta a Vidi labdarúgója, 113 bajnoki mérkőzésen szerepelt eddig a székesfehérvári csapatban, és 14 gólt szerzett.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy Kovács István 2017. június 30-án lejáró szerződését már most sikerült meghosszabbítanunk, ami azt jelenti, hogy Kokó mostantól számítva három plusz egy évig még biztos, hogy a Vidi játékosa lesz – mondta Kovács Zoltán sportigazgató a vidi.hu-nak. – Amint azt korábban is kommunikáltuk, már most elkezdtük a tárgyalásokat azokkal a játékosokkal, akikkel hosszú távon számolunk, ennek eredménye a mostani szerződéshosszabbítás is.”

„Az idén nyáron lejáró megállapodással rendelkező játékosokkal már sikerült a hosszabbítás, most pedig azok a játékosok következnek, akiknek 2017-ben jár le a szerződésük. Nagy öröm, hogy Kovács István személyében egy válogatott labdarúgóval, igazi közönségkedvenccel tudtunk megállapodni a hosszabbításról. Fontos elmondanom, hogy Kokóban fel sem merült annak a lehetősége, hogy esetleg jövő nyáron, amikor a szerződése eredetileg lejárt volna, úgy hagyja el a Vidit, hogy a klub rosszul járjon, a tárgyalások során végig figyelembe vette a Vidi érdekeit.”

„Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy bár Kovács István hangsúlyozta, hogy a jövőben szeretne majd külföldön is futballozni, ami egy tehetséges, válogatott játékos esetében szinte magától értetődik, ennek ellenére végig partner volt a szerződéshosszabbítás tekintetében, és egy percig sem merült fel az, hogy ne tudnánk megegyezni egymással.”

„Először is szeretnék köszönetet mondani Garancsi Istvánnak és Kovács Zoltánnak, hogy létrejött a hosszabbítás – így Kovács István. – Elég régóta a Videoton családhoz tartozom, átérzem, mit jelent Székesfehérváron labdarúgónak lenni és a Vidit képviselni a pályán és azon kívül is. Mindent megteszek azért, hogy rászolgáljak arra a bizalomra, amit ez a hosszabbítás jelent, és példa lehessek a csapattársaknak valamint a Vidiben felnövő utánpótlás játékosoknak is. Ezen kívül nagyon fontos számomra, hogy meg tudjak felelni a szurkolóknak és a klub vezetőségének, valamint a szakmai stábnak is.”

Legfrissebb hírek

Bánhidi Bence további három évig a Szeged kézilabdázója

Kézilabda
2025.06.16. 11:39

Fiorentina: 2028 nyaráig hosszabbítottak a 45-szörös válogatott kapussal

Olasz labdarúgás
2025.05.31. 22:08

NB II: tizenhárom játékossal szerződést hosszabbított a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 18:08

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

F1: Domenicali 2029-ig hosszabbított

F1
2025.03.12. 21:01

Modric szerződése lejár a Real Madridnál, de a Dinamo Zagrebnek várnia kell

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 19:49

Szerződést hosszabbított holland támadójával a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 19:22
Ezek is érdekelhetik