NS: magyarok, futsal és villányi vörösbor a Dárdai-interjúban – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.09. 23:35
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Megyeri úton José Mourinho szelleme is megjelent, s kiderült, hogy a Puskás Akadémia számára most kezdődik a bajnokság. Nocsak. Az MTK–Diósgyőr mérkőzés legnagyobb tanulsága (észrevétele? kérdőjele?), hogy lám, ezért is adnak pontot… A Békéscsaba szakvezetője egy végzetes rövidzárlat miatt bosszankodott, a Videotonnál egy 21 esztendős láncszem (aki a vetélkedővel ellentétben nem a leggyengébb) tűnt ki ismét, a Debrecen pedig a forduló eddigi nyerteseként ünnepelhetett Pakson. Tudósítások, vélemények, értékelések, azaz „csak” egy megszokott, magyar futballal teli szombat történései

Dárdai Pál, a Hertha edzője a szorgalomnak tudja be csapata remeklését a Bundesligában, a magyar futballról pedig az a véleménye, hogy a spanyolok útját járva hasznos lehet a futsalos elemek beépítése a képzésbe. A magyarokat villányi, vagy szekszárdi vörösborhoz hasonlítja – hogy pontosan miért, az is kiderül Kántor Barnabás interjújából, aki Berlinben látogatta meg a szakembert

Ismét nagy verést kapott a Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. Igaz, itt nem az volt kérdés, hogy a Győr ott lesz-e a négyes döntőben, hanem hogy milyen különbséggel. A Fradi számára kínosan naggyal… Közben a férfiválogatott is pályára lépett, Xavi Sabaté szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén sikerült megszorongatni a világbajnok franciákat, ami a továbbiakra nézve nem rossz előjel

Férfi vízilabda-válogatottunk számára a riói sorsolás kalapjai miatt is fontos volt a franciákkal vívott találkozó, amelyen magabiztosan nyert az egyedüliként veretlen Benedek-csapat. Jöhet a trieszti torna fináléja az olaszok ellen. Rác Benedek Balázs helyszíni tudósítása

Megszokott vasárnapi Junior-mellékletünk tartalmából. Világlátók: az ifjú sportolókat mindenki irigyli, hogy bejárhatják a világot – de mennyit látnak belőle a valóságban?; Az a fránya váll: az asztaliteniszező Jakab János néhány hete még a csapat-vb-n szerepelt, ám krónikus vállsérülése miatt végül edzősködésre adta a fejét; Amikor én még kissrác voltam: Wichmann Tamás

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
20 órája

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
Tegnap, 10:00

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik