Videoton: Rudolf Gergely kikerült a fehérváriak keretéből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 11:01
null
Rudolf Gergelyt felmentette a klub vezetősége az edzések látogatása alól (Fotó: Hegedüs Gábor)
A klubvezetés döntése értelmében Rudolf Gergely a mai naptól nem tagja a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC keretének, ezt szerda délelőtt közölték is a játékossal – tudatta a klub hivatalos honlapja.

 

A 31 éves támadó nem látogathatja sem az első, sem a második csapat edzéseit, jövőjéről hamarosan dönt a Vidi vezetősége – teszi hozzá a vidi.hu.

Rudolf tavaly nyáron az anyagi nehézségek miatt ellehetetlenülő Győri ETO-tól érkezett Székesfehérvárra. Tavaszi, győri teljesítménye alapján nem, ám képességei és korábbi múltja miatt volt abban potenciál, hogy a távozó Nikolics Nemanját megfelelően pótolja. Ezzel szemben Rudolf még kiegészítőember sem lett. Az eddigi 25 fordulóban mindössze hétszer kapott lehetőséget: kétszer kezdőként – idén februárban –, ötször csereként léphetett pályára, ahol összesen 230 percet tölthetett. Ez nagyjából öt félidő.

Rudolf a sikeres debreceni évek után 2010-ben csapott fel légiósnak, játszott Olaszországban (Genoa, Bari) és Görögországban (Panathinaikosz), majd 2012-ben tért haza. Előbb lehúzott egy idényt a DVTK-nál, majd kettőt Győrben. Különösen előbbi időszakát sok kritika illette, míg Győrben azért árnyaltabb, vegyesebb már az összkép, de tartósan ott sem tudott húzóemberré válni, és a várakozásoknak megfelelően teljesíteni.

Legfrissebb hírek

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16
Ezek is érdekelhetik