Videoton: a volt légiós szerint „nagyon kellemetlen” volt a távozás

Vágólapra másolva!
2016.03.28. 17:04
Kees Luijckx a Voetbal Internationalnak adott nyilatkozatában beszélt szárnyaló új csapatáról, illetve a keserű fehérvári búcsúról.

A 30 éves holland védő, aki hazájában az AZ-ben, a NAC Bredában és a Rodában, külföldön pedig a Niki Voloszban és a Videotonban is szerepelt jelenleg a dán SönderjyskE gárdájánál van.

Az együttes kellemes meglepetésként a második helyen áll a bajnokság kétharmadánál, csupán az FC Köbenhavn előzi meg.

„Senki nem várta ezt – mondta Lujckx a Voetbal Internationalnak. – Az előző idényben a SönderjyskE a negyedik lett, de előtte nem volt a hatodiknál jobb, és mindenki úgy volt vele, hogy szerencsés a csapat, mert sokszor csak kevésen múlott a siker.”

Magyarországi távozása elmondása szerint „nagyon kellemetlen” volt.

„Nagyon kellemetlen volt a távozásom. Az edzőt és a technikai igazgatót a szezon korai szakaszában menesztették. Az új ember hozott négy-öt új külföldit, de az új, külföldiekkel kapcsolatos szabályok miatt kevesebb hely maradt. Néhány nappal az átigazolási határidő előtt módosítani akartak a szerződésemen. Először hat majd tizenkét hónapot akartak kifizetni, ez utóbbi a maximum, amelyet az elbocsátott játékosok Magyarországon kaphatnak. Nem akartam menni, de nem volt választásom. A Videotonban többet már biztosan nem játszok.”

Legfrissebb hírek

NB II: előnyben a Békéscsaba, tizenegyest hibázott a Vasas – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
20 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24
Ezek is érdekelhetik