NB I: „Hazard nem tett hozzá többet az Újpest játékához”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.05. 17:44
Az NB I 23. fordulójának nyitányán az MTK egygólos győzelmet aratott az Újpest ellen. A találkozót követően Nebojsa Vignjevics és Teodoru Vaszilisz értékelt az M4 Sportnak.

„Hiába alakítottuk ki a helyzeteinket, nem használtuk ki azokat, így csupán egy gólt lőttünk. Az MTK kontrajátékával nem sikerült lépést tartanunk, ebből kaptuk a két gólt. Andrics elfáradt, ezért jött be a helyére Kylian Hazard, de sajnos nem tett hozzá többet a csapat játékához, míg Kabát Péterrel némi tapasztalat érkezett a pályára, de a második gól után már nem tudtunk felállni”– értékelt Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

„A győzelem leginkább annak köszönhető, hogy a csapat nagyon nyerni akart, és a második félidőben javítottunk a játékunkon. Tetszett a játékosok hozzáállása, szerencsére nem volt elveszett labda. Hibákat még látok, amiket szerdáig ki kell javítanunk, mert nagyon erős csapat ellen játszunk” – mondtaTeodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
13 órája

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21
Ezek is érdekelhetik