MK: „Nekünk voltak lehetőségeink, a Fradinak nem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 20:16
A rengeteg helyzetet elpocsékoló Debrecennek meg kellett elégednie a döntetlennel a Ferencváros ellen a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán. A mérkőzést követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

„A Ferencvárosnak nem nagyon volt gólszerzési lehetősége, míg nekünk megvoltak a helyzeteink, ezekkel kellett volna jobban sáfárkodnunk – mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Ez most nem sikerült, nem tudtunk betalálni. Mentálisan lehet erre a mérkőzésre építeni, taktikusan, fegyelmezetten játszottunk.”Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Ez most nem sikerült, nem tudtunk betalálni. Mentálisan lehet erre a mérkőzésre építeni, taktikusan, fegyelmezetten játszottunk.”

„Hát ez nem volt szép mérkőzés...” – kezdte értékelését Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Mind a két csapatnak nehézkes volt, hogy ma szép labdarúgást lássunk. Sokat kockáztattunk a könnyelmű labdavesztésekkel, ezzel a döntetlennel így összességében együtt tudunk élni.”


Balogh Balázs, az Újpest játékosa korábban elmondta, a DVSC-t várja a döntőbe

Legfrissebb hírek

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
Tegnap, 13:46

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05

Vladimir Radenkovics az Újpesttől elszenvedett vereség után: Először vagyok igazán mérges a csapatra

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 08:11

A Zalaegerszeg legyőzésével a tabella élére ugrott a Debrecen!

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 19:56

Bárány Donát folytatná pazar sorozatát

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 10:17

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24
Ezek is érdekelhetik