Fordulat! Tárgyalnak az FTC vezetőségével – jelentették be a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.24. 10:11
null
Az FTC szervezett szurkolói csoportjainak képviselői egyeztetnek a klubvezetéssel (Fotó: Veres Viktor)
A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport a Facebook-oldalán bejelentette, igazak azok a hírek, melyek szerint tárgyalóasztalhoz ültek a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőségével. A csoport közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„KÖZLEMÉNY

Fradisták!

Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat kezdtek a Ferencváros vezetésével. Megerősítjük, hogy ezek a hírek igazak, a felek valóban tárgyalóasztalhoz ültek több alkalommal is.

Azonban a Ferencváros kérésének megfelelően a megbeszélések részleteit azok lezárásáig nem hozzuk nyilvánosságra.

Kérünk minden velünk egyetértőt, a csoportokkal a legnehezebb helyzetekben kitartót, hogy – ahogy eddig is tették – bízzanak meg most is a tábor felelős, a Ferencváros és a szurkolók érdekeit maximálisan szem előtt tartó döntéseiben.

Ismételten kijelentjük, hogy a tábor egységes, közösen cselekvő és továbbra sem megosztható, valamint kizárólag ésszerű, a kialakult helyzethez képest a lehető legerősebb biztosítékokat tartalmazó kompromisszumot hajlandó elfogadni.

Nem kizárható egy elfogadható kompromisszum létrejötte a felek között, ennek esetleges megszületéséig türelmeteket kérjük! Amint lehetséges, pontos és egyértelmű tájékoztatást adunk minden fradista számára.”

 

KÖZLEMÉNYFradisták! Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat...

Posted by Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül onThursday, March 24, 2016

 

ELŐZMÉNY

Mint ismert, az FTC szervezett szurkolói csoportjai azóta bojkottálják a mérkőzésre járást, hogy az új Üllői úti stadionba, a Groupama Arénába csak vénaszkenneres beléptetéssel lehet bejutni. Kubatov Gábor, a klub elnöke korábban többször is hangsúlyozta, a szurkolók eljátszották a bizalmát, ezért nem ül le tárgyalni velük, most mégis úgy tűnik, fordulat lehet az ügyben.

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
15 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
17 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik