FIFA: Kelemen Dávid feljelentette a Hapoel Tel-Avivot – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.03.30. 10:20
A legolvasottabb izraeli sportportál, a One szerint Kelemen Dávid feljelentette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) volt izraeli klubját, a Hapoel Tel-Avivot, valamint annak tulajdonosát, Amir Kabirit, illetve gazdasági igazgatóját, Aigle Pomert.

Az MTK korábbi futballistája tavaly nyáron egy plusz egy évre szerződött Izraelbe, ám nagy reményei hamar elszálltak. Kelemen Dávid egyetlen percet sem játszott a Hapoelben, még felkészülési mérkőzésen sem kapott lehetőséget. A megállapodás ellenére olyan lakásba tették, ahol több csapattársával kellett együtt lennie, és használati autót sem kapott, holott a szerződése szerint az is járt volna neki.

Augusztus 31-én aztán kitették a keretből. A hátvéd addigra már túl volt néhány próbajátékon – különböző klubokhoz küldték, szinte árulták, kínálgatták őt. Ahol viszont igényt tartottak volna a játékára, a magas fizetését nem tudták átvállalni a Hapoeltől. Azt a magas fizetést, amiből talán csak egy részlet jutott el hozzá.

Tavaly szeptemberben a Paks ajánlatát elfogadva Kelemen Dávid hazatért, és azóta is hiába várja, hogy kárpótolják. A védő pechszériája Magyarországon is folytatódott: miután visszajött Izraelből, a tüdejét egy titokzatos betegség támadta meg, és egyelőre itthon sem tud futballozni.

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54
Ezek is érdekelhetik