DVTK: több mint tízmillió forint támogatás az új szponzortól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.25. 14:50
A Henkel Magyarország Adhesive Technologies üzletága, a Ceresit több mint tízmillió forinttal szponzorálja a DVTK-t – hangzott el a miskolci sajtótájékoztatón pénteken.


Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője kijelentette: a Ceresit – csemperagasztók, fugázó anyagok márkája – az egyik első olyan jelentős partnere a klubnak, amely eleve úgy lép be a DVTK támogatói közé, hogy nemcsak az egyik sportágat, hanem a klub egészét kívánja támogatni.

Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője kijelentette: a Ceresit – csemperagasztók, fugázó anyagok márkája – az egyik első olyan jelentős partnere a klubnak, amely eleve úgy lép be a DVTK támogatói közé, hogy nemcsak az egyik sportágat, hanem a klub egészét kívánja támogatni.

Fábián Ágnes, a cég ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy egy multinacionális nagyvállalat részeként elkötelezettek a társadalmi szerepvállalás terén, ennek része a mostani megállapodás. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy a támogatás segítségével közösen még nagyobb sikereket tudnak elérni és folyamatosan bővíteni tudják majd az együttműködést.

 

Legfrissebb hírek

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
22 órája

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Martin Chlumecky most megismerheti a Paks játékát

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 12:22

Ami biztos: helyzetekben nem lesz hiány a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:59

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Szabó István: Nem kellett volna ekkora játékosmozgás, ilyen hibát még egyszer nem követek el

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 08:11
Ezek is érdekelhetik