Paks: minden lelet negatív, még egy vizsgálat vár a csapatra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.12. 13:35
Mint arról beszámoltunk, a Paksi FC csapatának két munkatársánál diagnosztizált bakteriális fertőzés miatt elmarad a tolnaiak MTK elleni bajnoki mérkőzése. A paksi klub valamennyi alkalmazottja átesett az első szűrővizsgálaton, a leletek negatívak.

A Paks összes futballistája, stábtagja és irodai alkalmazottja megjelent az első laborvizsgálaton. A teszt mindenkinél negatív eredményt hozott, ám ezt követően még egy speciális vizsgálatot is elvégeznek hétfőn, amelynek eredménye legkésőbb csütörtökre lesz meg. Amennyiben itt is minden lelet negatív, az NB I 21. fordulójában minden bizonnyal le tudják játszani a DVSC-Teva–Paks találkozót.

„Van egy játékosunk, aki már régóta beteg, szerdán viszont az egyik dolgozónkról is kiderült, hogy elváltozás van a szervezetében. Azt már tudjuk, hogy a megbetegedett futballistánk – aki egyébként már jó ideje nem a csapattal készül –, nem fertőző, valamint azoknál is negatív lett az eredmény, akik már átestek az alapvizsgálaton. Értelemszerűen senkit sem akarunk bármilyen veszélynek kitenni, ezért kértünk halasztást” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak még csütörtökön Haraszti Zsolt ügyvezető az esettel kapcsolatban.

 

Legfrissebb hírek

Nem született gól a Nyíregyháza és az Újpest bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 21:26

Ezúttal Könyves duplázott csereként, a Paks a Debrecent is legyőzve már második a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 18:54

Hatgólos mérkőzésen győzött, és növelte előnyét a tabella élén álló Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 16:28

Vécsei Bálint: Ez az idény hozhatja vissza a formámat

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 10:00

Továbbra is kevés a gól Újpesten, míg Pakson sok a csatár és sok a gól

Labdarúgó NB I
2025.01.30. 11:32

Pakson a védekezést, Újpesten a támadójátékot kell még rendbe tenni

Labdarúgó NB I
2024.12.30. 08:42

Nestor El Maestro, a Debrecen új edzője: A hibára jön az újabb hiba

Labdarúgó NB I
2024.11.25. 11:35

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35
Ezek is érdekelhetik