NB I: a kapus nyolc év után újra a DVTK labdarúgója lett

Vágólapra másolva!
2016.02.26. 10:30
A 34. életévét hamarosan betöltő Szalma Pál újra labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK igazolt játékosa lett, de elsősorban kapusedzőként számolnak vele Diósgyőrben.

A Magyar Labdarúgó-szövetség adatbankja szerint Szalma Pál számít a DVTK legújabb szerzeményének, ugyanis a korábban piros-fehérben szerepelt kapus a héten ismét a Diósgyőr játékosa lett.

„Szalma Pali az NB III-as csapat mellett dolgozik mint kapusedző. Az ő diósgyőri kötődése közismert, nemcsak védett a DVTK első csapatában, hanem itt is él Miskolcon – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a boon.hu-nak. – Mivel még csak harminchárom éves, és a kapusokat tekintve aktív korban van, így kiváltottuk számára a játékengedélyt, hogy ha esetleg valamilyen szélsőséges helyzet miatt úgy adódna, a gólvonalra kell állnia, akkor ennek ne legyen akadálya. Ugyanakkor rá kapusedzőként számítunk, az, hogy esetlegesen bevethető, csak amolyan plusz.”

Szalma Pál 2004-ben került Monorról Diósgyőrbe, ahol 2008-ig védett, mielőtt az Újpesthez igazolt. Később Jászberényben és Siófokon is megfordult, majd négy évet a Balmazújvárosban védett, az előző fél évben azonban nem volt csapata.

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14

Hiába a Diósgyőr kétgólos előnye, Gruber duplájával pontot mentett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 22:00

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Gera Dániel reménye: Esti kezdés, villanyfény, jó idő – kell ennél több?

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:18
Ezek is érdekelhetik