DVSC: Kondásék nem foglalkoznak a paksi gondokkal

Vágólapra másolva!
2016.02.19. 11:51
A DVSC-Teva és a Paks is a dobogóért küzd a labdarúgó NB I-ben, szombaton pedig egymás ellen tehetnek egy lépést a cél felé. Kondás Elemér együttese 4–0-s sikerrel indította a tavaszt, míg a paksiak első meccsét bakteriális fertőzés miatt el kellett halasztani. A Loki mestere a klub hivatalos honlapjának elmondta, a cél az újabb siker, és nem foglalkoznak azzal, hogy milyen problémáik voltak a paksiaknak.

„A győzelem mindig jó hatással van a csapatra. A Vasas ellen nagyon jól indítottuk a meccset, elég korán sikerült gólt szerezni, és ez megadta az alaphangot a folytatására – mondta Kondás Elemér vezetőedző a legutóbbi sikert felelevenítve a dvsc.hu-nak. – Most hétvégén is győzelemre törekszünk, nem foglalkozva azzal, hogy a Paksnak milyen problémái voltak. Egyetlen célunk van: megszerezni a három pontot. Ellenfelünk szervezett futballt játszik, rendre meg tudja nehezíteni az ellenfelei dolgát. Nem véletlenül vannak az élmezőnyben, ezért nagy odafigyeléssel, koncentrációval kell futballoznunk, hogy le tudjuk őket győzni.”

21. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Február 20., szombat
15.00 DVTK–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) Kassai Viktor
15.30
Vasas–Haladás
Németh Ádám
15.30 Ferencváros–Puskás Akadémia
Farkas Ádám
15.30 Videoton–Békéscsaba
Szilasi Szabolcs
15.30 DVSC–Paks Iványi Zoltán
17.00Újpest–MTK (Tv: M4 Sport)Vad II István
A bajnokság állását itt nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
1 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 08:12

DVSC: venezuelai válogatott védő érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 09:40

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39
Ezek is érdekelhetik