Videoton: Pátkai után Suljic is hazautazott az edzőtáborból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.28. 19:04
Szerdán, az NK Maribor elleni felkészülési mérkőzésen megsérült két Videoton-játékos – Pátkai Máté, valamint Asmir Suljic – is. Állapotukról Kovács Tibor csapatorvos adott játékoztatást a klub honlapjának.

„Sajnos sportorvosi szempontból nem voltunk túl szerencsések a Maribor elleni felkészülési mérkőzésen, hiszen az első félidőben több kellemetlen sérülés történt – mondta a vidi.hu-nak Kovács Tibor csapatorvos. – Pátkai Máté közelítőizom-húzódást szenvedett, ezért le kellett cserélni, és csütörtökön haza is utazik Székesfehérvárra, hogy minél előbb pontos képet kapjunk az állapotáról.” vidi.hu-nak Kovács Tibor csapatorvos. – Pátkai Máté közelítőizom-húzódást szenvedett, ezért le kellett cserélni, és csütörtökön haza is utazik Székesfehérvárra, hogy minél előbb pontos képet kapjunk az állapotáról.”

Asmir Suljic szintén a tervezettnél előbb fejezte be a meccset, mert a combjában fájdalmat érzett, az ő problémája azonban nem súlyos. Kovács István is kapott egy rúgást a térdére az első félidőben, de szerencsére tudta folytatni az összecsapást.”

A fehérváriak tájékoztatása szerint csütörtök este Suljic is elhagyta az edzőtábort, sérülését Székesfehérváron kezelik.

Péntek délelőtt még Bad Radkersburgban edz a Videoton, délután indulnak haza a játékosok.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete
:
január 4.
Külföldi edzőtábor: Spanyolország (Oliva), január 13–22.; Ausztria (Bad Radkersburg), január 26–29.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 15., Spanyolország: A Spanyol Játékosok Szövetségének csapata–Videoton 0–1(Nego)
Január 17., Spanyolország: Union Berlin (német II.)–Videoton 0–1(Feczesin)
Január 19., Spanyolország: Kaiserslautern (német II.)–Videoton 0–0
Január 21., Spanyolország: Elche (spanyol II.)–Videoton 2–0
Január 27., Maribor: NK Maribor (szlovén)–Videoton 2–2 (Feczesin, Kovács I.)
Január 30., 12.00: Videoton–DVSC
Január 30., 14.00: Videoton–DVSC
Február 3., 11.00: Videoton–Siófok

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik