Puskás Akadémia: két fiatal is Csákváron folytatja

Vágólapra másolva!
2016.01.04. 22:27
A Nemzeti Sport Online információi szerint a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának két fiatal játékosa, Spandler Csaba és Pintér Bence kölcsönben az NB II-es Csákvárban folytathatja a tavaszi szezonban. Értesülésünket a másodosztályú klub nem sokkal később megerősítette a hivatalos honlapján.

A védekező középpályás Pintér Bence nyolc élvonalbeli mérkőzésen 111 percnyi lehetőséget kapott az őszi szezonban, míg a 14 első osztályú mérkőzésen rutint szerző balhátvéd, Spandler Csaba nem jutott bevetéshez az NB I-ben az elmúlt hónapokban, csak az NB III-ban szerepelt. Pintér Bence nyolc élvonalbeli mérkőzésen 111 percnyi lehetőséget kapott az őszi szezonban, míg a 14 első osztályú mérkőzésen rutint szerző balhátvéd, Spandler Csaba nem jutott bevetéshez az NB I-ben az elmúlt hónapokban, csak az NB III-ban szerepelt.

A Puskás Akadémia január 17-én elutazik Spanyolországba, ahol az edzések mellett négy felkészülési mérkőzés vár rá a 29-i hazaút előtt. A februári bajnoki rajtig két hazai összecsapása is lesz a PAFC-nak, január 16-án a Siófokot, február 6-án a Budaörsöt fogadja hazai környezetben – adta hírül a klub honlapja.

 

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39
Ezek is érdekelhetik