PAFC: Felcsúton minden körülmény adott – Zsidai

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 19:32
Mint arról beszámoltunk, a DVSC-Teva labdarúgócsapatától a Puskás Akadémia FC-hez igazol Zsidai László, a Loki háromszoros válogatott védekező középpályása. A Puskás Akadémia hivatalos honlapján bejelentette, a 29 éves játékos pénteken ír alá a szóbeli megállapodást követően.

„Több ismerősöm és korábbi csapattársam is megerősített abban, hogy Felcsúton minden körülmény adott ahhoz, hogy egy profi játékos kihozza magából a maximumot. Szóban már megegyeztünk a klub képviselőivel, ám a papírmunka miatt az aláírásra pénteken kerül sor. Bízom benne, hogy a Puskás Akadémiánál rendszeres játéklehetőséghez jutok a jövőben, ezzel segítve a csapatot a céljai elérésében. Robert Jarni vezetőedző rövid beszélgetésünk során megerősített abban, hogy jó helyem lesz a PAFC-nál. Amint hivatalossá tettük az érkezésemet, már csak a futballra kell összpontosítanom” – nyilatkozta Zsidai a puskasakademia.hu-nak.Zsidai a puskasakademia.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Zsidai László (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Zsidai László
(DVSC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Holman Dávid (FTC)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
17 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
20 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46
Ezek is érdekelhetik