NB I: kereken 200 élvonalbeli bajnoki után befejezi a támadó

Vágólapra másolva!
2016.01.09. 07:31
Befejezi élvonalbeli pályafutását Kiss Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks 36 éves támadója.

Kiss Tamás Szekszárdon kezdte a karrierjét, ahonnan Hévízre igazolt, 2004 óta azonban csak a Paks színeiben lépett pályára. A támadó a Ferencváros elleni (5–0-s vereséggel végződő) mérkőzésen csereként 12 percet a pályán töltött, az volt a 200., egyben az utolsó NB I-es bajnokija. Emellett 30-szor az NB II-ben, ebben a szezonban pedig kilencszer az NB III-ban futballozott.

„Az élvonalbeli pályafutásomnak vége – mondta a Nemzeti Sportnak Kiss Tamás. – A gondolat már jó ideje érlelődött bennem, és bár az ügyvezetőnkkel, Haraszti Zsolttal fél éve még úgy állapodtunk meg, nyárig tartozom az első csapat keretéhez, megbeszéltük azt is, hogy a télen leülünk. Nos, leültünk, és abban maradtunk, hogy az NB III-as csapatban folytatom, játékosként, illetve pályaedzőként segítem Osztermájer Gábor munkáját, jövőre pedig erőnléti edzőként csatlakozhatok a szakmai stábhoz.”

KISS TAMÁSSAL KÉSZÍTETT INTERJÚNKAT A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

A Wisla Kraków és az Anorthoszisz is bejelentette Kiss Tamás klubcseréjét

Légiósok
2025.08.06. 13:20

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14
Ezek is érdekelhetik