NB I: a Fradi Gerában született német támadót igazolt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.21. 19:32
null
Florian Trinks és Berzeviczi Attila (Fotó: fradi.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, az NB I-ben szereplő Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos oldalán bejelentette Florian Trinks szerződtetését.

 

 

A 23 éves támadó középpályás a német másodosztályú (Bundesliga 2.) Greuther Fürth-től érkezett, és már csatlakozott a zöld-fehérek Belekben edzőtáborozó keretéhez – számolt be róla a fradi.hu

„Thomas Doll hatalmas lelkesedéssel beszélt a klubról és az általa képviselt futballfilozófiáról, végig éreztette velem, hogy itt megkaphatok minden támogatást ahhoz, hogy ismét a legjobb formámat hozzam. Ez is az egyik fő oka volt annak, hogy a Fradihoz igazoltam” – mondta első ferencvárosi interjújában Florian Trinks, aki eddigi pályafutása során kizárólag zöld-fehér egyesületekben szerepelt.

„Florian egy gyors és erőszakos középpályás, nagyon jól lövi a szabadrúgásokat és a szögleteket is. Az ő agresszivitása az, ami csapatunkat még erősebbé teheti. Őt már azzal a szándékkal igazoltuk, hogy a nemzetközi kupában való szereplésünket segítse. Ez fogja motiválni a további téli igazolásainkat is” – nyilatkozta az új szerzeményről és a további tervekről Berzeviczi Attila, a klub igazgatótanácsának elnöke.

A Gerában született, korosztályos Európa-bajnokságot eldöntő, fair play-díjas játékosról itt olvashat bővebben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Florian Trinks (német, Greuther Fürth – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ognjen Djelmic (bosnyák, Zeljeznicar Bosznia-Hercegovina), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia), Tomás Pekhart (cseh, Ingolstadt – Németország)
Távozók: Kurucz Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Haraszti Zsolt (Videoton FC)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Holman Dávid (DVSC, DVTK, Haladás, Puskás AFC), Nagy Dominik (DVTK), Popov Patrik (Soroksár)

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: Krim Ljubljana–Ferencváros

Kézilabda
56 perce

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
3 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27
Ezek is érdekelhetik