NB I: miért bízott Kondás Horváth Zsoltban az MTK ellen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.12. 17:34
A DVSC-Teva labdarúgócsapata 3–1-re legyőzte az MTK-t az NB I 19. fordulójában. A mérkőzés végén a két vezetőedző, Kondás Elemér és László Csaba értékelt az M4 Sportnak.

„Az ember általában a volt csapata ellen gólt szokott rúgni. Bíztam Horváth Zsoltban. Fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot. Végig a kezünkben volt az irányítás. Végre gólokra tudtuk váltani a helyzeteinket” – mondta Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője az M4 Sportnak.Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Szerintem most nem Kanta József hiányáról kell beszélnünk. Ha nem rúgsz gólt, akkor nem tudsz nyerni. Az első öt percben volt a legnagyobb helyzetünk, de az is kapufa lett. Utána megpróbáltunk jobban kinyílni, előre játszani, majd kaptuk azt az érdekes gólt. Sokkal koncentráltabban kellett volna futballoznunk” – értékelt László Csaba, az MTK edzője.

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
14 perce

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
16 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
18 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:36

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:27

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 12:10

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40
Ezek is érdekelhetik