Honvéd: a kupában menetelő NB III-as csapatból jöhet erősítés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.28. 08:25
null
Wittrédi (kékben) a Magyar Kupában remekelt a Honvéd ellen (Fotó: MTI)
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata az NB III-ban szereplő Kozármisleny középpályásával, Wittrédi Dáviddal erősíthet a téli átigazolási időszakban.

Az NB III Közép-csoportjában szereplő együttes játékosa kétszer is beköszönt a Budapest Honvédnak a Magyar Kupa negyedik fordulójában, így főszerepet vállalt abban, hogy a kozármislenyiek kiütötték Marco Rossi együttesét. A Nemzeti Sport információi szerint a fővárosiak szívesen látnák soraikban a korábban a Pécsi MFC-ben és a Debrecenben is szereplő labdarúgót.

„Igen, a Honvéd szeretné szerződtetni az egyik legjobb játékosunkat, Wittrédi Dávidot – ismerte el a megkeresést Németh Zsolt, az éllovas mislenyiek vezetőedzője. – Dávid korrekt módon viselkedett, hiszen miután megkereste a Honvéd, nekem szólt először, hogy érdeklődnek iránta. Egyelőre nincs döntés az ügyben. Szakmai szempontból teljes mértékben érthető lenne a távozása, hiszen visszatérhetne az NB I-be. Nagy csapás érne minket, ha Dávid elhagyná a csapatot, távozása esetén szeretnénk pótolni, hiszen továbbra is a feljutás a célunk."

Wittrédi Dávid megállapodása a nyárig szól, s úgy tudjuk, már kapott ajánlatot a kispesti klubtól – hogy elfogadja-e, hamarosan kiderül.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Távozók: Fejes János (érdeklődnek iránta: Gyirmót), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 12:36

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42
Ezek is érdekelhetik