„Lányunk, a 14 éves Viktória és fiúnk, a 11 esztendős Mátyás Berlinben született – nyilatkozta Király Gábor a haladas.hu-nak. – Annyiban nehezebb volt, hogy a távolság miatt – és mert idehaza dolgoztak – adott esetben a nagyszülők nem tudtak vigyázni a gyerekekre. De bárhol is jártunk, a feleségem és a gyermekeim velem együtt jól alkalmazkodtak a körülményekhez. Az életstílusunk kint sem változott, viszont beépültünk az ottani kultúrába, fokozatosan belerázódtunk a napi teendőkbe. Nem emlékszem, hogy bármelyik városban akadt volna nagy problémánk. Fontos volt számunkra, hogy amikor egy új csapatba, egy másik városba igazoltam, a lányom vagy fiam ne sérüljön amiatt, mert elveszíti korábbi barátnőit, barátait.”
Figyeltünk rá, hogy valamilyen módon utána is tudják tartani a kapcsolatot. Németországban hét, Angliában öt évig éltünk, és amikor a szigetországból visszatértünk a németekhez, már minden könnyebben ment, mint Berlinbe érkezésünkkor. Ismertük a nyelvet, a hivatalokat. Jómagam, feleségem és Mátyás németül és angolul, Viktória ezen kívül franciául és spanyolul is beszél. Ők az élet, én pedig a szakmám, a labdarúgás által tanultam meg a nyelveket, nem volt szükségünk különórákra. Beszédünk alapján egyikünkről sem mondták volna meg, hogy nem született helyiek vagyunk. Mindig is fontos volt, hogy a napi gyermeknevelésben részt vegyek, a futball miatt odahaza ne legyen hiányérzetem. Például amikor a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező után a tévében viccesen hazaüzentem a gyerekeknek, hogy feküdjenek le, mert reggel suliba megyünk, komolyan is gondoltam. Utólag mesélték, nevettek, mert nem felejtettem el őket. Amikor Romániában játszottunk selejtezőt, másnap reggel is Zsanettel együtt vittük őket suliba. Az iskolában egyébként nem éreztetik velük, hogy Király Gábor fiáról és lányáról van szó, nem küldenek velük mondjuk dedikáltatni szürke mackóalsót. Mátyás az Illés Akadémia-Haladás korosztályos csapatában véd, Viktória most nem.”
A kapus rövid példával utalt arra, hogy miben változott meg leginkább a Király család élete, amióta ismét Szombathelyen élnek.
„A logisztikai feladataink alaposan megcsappantak. Amikor korábban a válogatottban szerepeltem, mindig sok időt vett igénybe a szervezés, hogy mondjuk a meccs előtt ki visz ki, utána ki hoz el a repülőtérről. Legutóbb a norvégok elleni budapesti meccs után nem a hotelba siettem vissza, hogy aztán elérjek egy repülőgépet, hanem szépen beültem a kocsimba és hazaautóztam Szombathelyre. Ezzel rengeteg energiát spórolok meg, amelyet máshol hasznosíthatok. Ráadásul a saját ágyamban fekszem és kelek. Itthon vagyok igazán otthon.”