Honvéd: Hemingway már tudja, ki irányítja tavasszal a csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.24. 07:48
Kimondottan rossz szériát „épített” a Bp. Honvéd labdarúgócsapata: a kispestiek ötös nyeretlenségi sorozatban vannak a bajnokságban – legutóbbi kilenc mérkőzésükből csak egyszer szereztek három pontot –, ráadásul az NB III-as Kozármisleny ellen búcsúztak a Magyar Kupától is. A klub tulajdonosa, George F. Hemingway a Nemzeti Sportnak beszélt arról, szükség van-e változtatásokra.

„Várjuk meg a bajnokság végét, és mindenki látni fogja a Honvéd igazi arcát: egy fiatal, harcos csapatét, amely még sok boldogságot szerezhet. A hátralévő mérkőzéseken nem kozmetikázni, hanem nyerni kell. Az egyetlen tulajdonosi beavatkozás, amely segítene, az lenne, ha centerként tudnék játszani” – mondta Hemingway.Hemingway.

A felvetésre, hogy az őszi szezont Marco Rossi vezetőedző irányításával fejezi-e be a Honvéd, a tulajdonos rövid és csattanós választ adott: „Igen. Meg a tavaszit is.”

Legfrissebb hírek

Hétgólos meccsen nyert a Honvéd a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
4 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

Nyugalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.13. 23:44
Ezek is érdekelhetik