FTC: Ott folytatjuk a bajnokságot, ahol abbahagytuk – Doll

Vágólapra másolva!
2015.11.19. 20:01
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a szerdai, Csákvár elleni vereség ellenére továbbjutott a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé, és már gőzerővel készül az örökrangadóra. A zöld-fehérek hivatalos honlapján  Thomas Doll, Busai Attila és Pintér Ádám osztotta meg gondolatait a szombati, MTK elleni találkozóról.

„Egy kicsit jókor is jött ez a hosszabb szünet a válogatott mérkőzések miatt – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak. – Egyrészt, a nemzeti csapatot és a válogatott játékosainkat óriási siker érte, hiszen a magyarok kijutottak az Európa-bajnokságra. Másrészt, a többi labdarúgónak volt ideje, hogy egy pillanatra értékelje az eddigi helyzetet, regenerálódjon. A szezon hátralévő részében ugyanis rengeteg komoly feladat vár még ránk. Legközelebb rögtön szombaton, az MTK ellen, remélem, hogy ott folytatjuk a bajnokságot, ahol abbahagytuk, és legyőzzük a kék-fehéreket."Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak. – Egyrészt, a nemzeti csapatot és a válogatott játékosainkat óriási siker érte, hiszen a magyarok kijutottak az Európa-bajnokságra. Másrészt, a többi labdarúgónak volt ideje, hogy egy pillanatra értékelje az eddigi helyzetet, regenerálódjon. A szezon hátralévő részében ugyanis rengeteg komoly feladat vár még ránk. Legközelebb rögtön szombaton, az MTK ellen, remélem, hogy ott folytatjuk a bajnokságot, ahol abbahagytuk, és legyőzzük a kék-fehéreket."

A vezetőedző után két az MTK-ban is megforduló játékos, Busai Attila és Pintér Ádám beszéltek az Örökrangadó előtti várakozásaikról.

„Az MTK-ban nevelkedtem, közel tíz évet töltöttem ott, így külön motiváció számomra, hogy a hétvégén pályára léphessek – emlékezett vissza Busai Attila. – Sőt, remélem, gólt is szerzek korábbi együttesem ellen. Bár a válogatott szünet alatt csak alacsony létszámban tudtunk dolgozni, sok technikai gyakorlatot hajtottunk végre, így ez az időszak is hasznosan telt. Persze egyikünk sem örül, hogy a hét közben a Csákvártól vereséget szenvedtünk, de most csak az a fontos, hogy szombaton megszerezzük a három pontot."

„Nagyon sokat köszönhetek az MTK-nak, de hétvégén győztesként akarom elhagyni a pályát – mondta Pintér Ádám, a Eb-pótselejtezőn is pályára lépő középpályás. – Egyénileg is nagyon készülök, remélem, hogy az összes párharcomból én jövök majd ki győztesen. Az elmúlt két hét nagyon fárasztó volt, minden a norvégok elleni párharcról szólt. De remek érzés, hogy sikerült továbbjutni, és most már teljes mértékben az MTK-ra készülünk. Remélem, győzni tudunk szombaton is."

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
21 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
22 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik