FTC: Néhányan nem értették meg, hogy… – Doll a vereségről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.19. 08:13
A labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros 4–3-ra kikapott Csákváron a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ennek ellenére 7–5-ös összesítéssel továbbjutott. Thomas Doll, a zöld-fehérek német vezetőedzője elégedetlen volt övéivel.

„Néhányan nem értették meg, hogy a Ferencvárosnak kötelező egy ilyen mérkőzést megnyernie. Rendben, a válogatott pótselejtezője miatt két hétig nem játszottunk, de ez most nem számít. A futballban futni, küzdeni kell, és ezt ezúttal a Csákvár mutatta meg” – mondta Thomas Doll a találkozó után.

Az NB II-ben nyolcadik helyen álló Csákvár véget vetett a Fradi nagy szériájának.

„Több mint egyéves veretlenségi sorozattal érkezett hozzánk a Ferencváros, és ezt most megszakítottuk – értékelt Toldi Gábor, a csákváriak vezetőedzője. – Ami talán még ennél is örömtelibb, hogy négy gólt szereztünk a Fradi ellen. Az volt a célunk, hogy jó meccset játsszunk, próbáljunk gólt szerezni, ezt maximálisan megcsináltuk. Jár a dicséret a csapatnak, ugyanakkor gratulálok a Fradinak a továbbjutáshoz.”

A MAGYAR KUPA NYOLCADDÖNTŐJÉNEK VISSZAVÁGÓIRÓL KÉTOLDALAS BESZÁMOLÓT OLVASHAT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!Thomas Doll a találkozó után.

Az NB II-ben nyolcadik helyen álló Csákvár véget vetett a Fradi nagy szériájának.

„Több mint egyéves veretlenségi sorozattal érkezett hozzánk a Ferencváros, és ezt most megszakítottuk – értékelt Toldi Gábor, a csákváriak vezetőedzője. – Ami talán még ennél is örömtelibb, hogy négy gólt szereztünk a Fradi ellen. Az volt a célunk, hogy jó meccset játsszunk, próbáljunk gólt szerezni, ezt maximálisan megcsináltuk. Jár a dicséret a csapatnak, ugyanakkor gratulálok a Fradinak a továbbjutáshoz.”

A MAGYAR KUPA NYOLCADDÖNTŐJÉNEK VISSZAVÁGÓIRÓL KÉTOLDALAS BESZÁMOLÓT OLVASHAT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
10 órája

Csákvári bravúr a Fáy utcában

Labdarúgó NB II
12 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
13 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
20 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
22 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39
Ezek is érdekelhetik