FTC: műtéte után hónapokra kidőlt a válogatott középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.01. 07:29
Beszámoltunk róla, hogy Roland Lamah, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros támadója Gyömbér Gábornak üzent a pólóján a Paks elleni bajnokin, ám azt nem tudtuk, milyen sérülése van a Fradi csapatkapitányának. Az egyszeres válogatott középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta, meg kellett műteni, miután letört egy kétszer két centiméteres porcdarab a bal térdéből.

„Mondanom sem kell, nagyon jólesett csapattársam üzenete, erőt tudok meríteni belőle – mondta Gyömbér Gábor a Nemzeti Sportnak. – Sokat segít, hogy érzem a társak szeretetét, igyekszem minél hamarabb visszatérni a pályára. Ami a meccset illeti, az első félidőben jól futballoztunk és megérdemelten szereztünk kétgólos előnyt. A folytatásban kicsit visszaesett a játékunk, nem tudtunk annyira koncentrálni, mint Debrecenben, ám így is magabiztos győzelmet arattunk.”Gyömbér Gábor a Nemzeti Sportnak. – Sokat segít, hogy érzem a társak szeretetét, igyekszem minél hamarabb visszatérni a pályára. Ami a meccset illeti, az első félidőben jól futballoztunk és megérdemelten szereztünk kétgólos előnyt. A folytatásban kicsit visszaesett a játékunk, nem tudtunk annyira koncentrálni, mint Debrecenben, ám így is magabiztos győzelmet arattunk.”

A középpályás az MTK elleni bajnokin sérült meg, egy párharc során rúgást kapott a bal térdére, és ennek következtében letört egy kétszer két centiméteres porcdarab.

„Semmilyen szándékosság nem volt a rúgásban, ilyen helyzetből rengeteg adódik a meccseken. A párharc után tovább is vittem a labdát, le is passzoltam, és akkor éreztem, hogy valami nem stimmel. Két hete estem át a műtéten, azóta egyre jobban vagyok, és mivel a fizioterapeuták a népligeti edzőcentrumban kezelnek, a társakat is egyre gyakrabban látom. Korábban előfordult már, hogy hetekig nem léphettem pályára, tudom, hogyan kell kezelni a helyzetet, lelkileg erős vagyok. A klub orvosi stábja pedig fantasztikusan dolgozik, jó kezekbe kerültem.”

A középpályás felépülése hónapokat vehet igénybe.

 

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
17 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
18 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik