Puskás Akadémia: a Viditől érkezett U-válogatott futballista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 16:51
null
Kocsis a Puskás Akadémiában folytatja (Fotó: puskasakademia.hu)
A Puskás Akadémia hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Kocsis Gergőt, a Videoton futballistáját.

„Hároméves szerződést kötött a Puskás Akadémia Kocsis Gergővel. A játékos Takács Mihály főigazgatóval történő kézfogása után elmondta, nagyon örül, hogy az Akadémián folytathatja pályafutását″ – olvasható a felcsúti klub honlapján.

„Remélem, lehetőséget kapok majd az NB I-es csapatban. Külön öröm, hogy Jarni keze alatt dolgozhatok, tőle, egykori kiváló játékostól valóban sokat tanulhatok, és remélem, ezáltal a csapat hasznára is leszek” – mondta Kocsis a bejelentés után.

Az U21-es válogatott belső védő korábban az Augsburg korosztályos csapatainál is szerepelt, a német klub második csapatában is játszott, gólt is szerzett. Az előző szezonban a Videotonban futballozott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Cercle Bruges – Belgium), Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivan Herceg (horvát, Maccabi Petah Tikva – Izrael), Kocsis Gergő (Videoton), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Márkvárt Dávid (PMFC), Pekár László (Nyíregyháza), Pogacsics Krisztián (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton), Zsótér Donát (Videoton, ismét kölcsönbe)

Kölcsönből visszatérők: Károly Bálint (ZTE)

Az utánpótlásból felkerültek: Zima Ádám, Pintér Bence, Mészáros Dávid

Kiszemeltek:

Távozók: Barcsay Márk (Videoton-kölcsön után Cigánd), Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, Békéscsaba), Gajdos Zsolt (csákvári kölcsön után Szolnok), Lubos Hajdúch (szlovák – Skalica, Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Margitics Andor (Budafok-Újbuda), Mikola László (Vecsés), Szakály Dénes (Paks), Szélesi Zoltán (visszavonult), Tamás Márk (DVTK, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (visszavonult), Vachtler Csaba (Balmazújváros, kölcsön után végleg szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe távozók: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton), Fényes Szabolcs (Csákvár, ismét kölcsönbe), Molnár Tibor (Csákvár, ismét kölcsönbe), Oldal Tibor (Csákvár, ismét kölcsönbe), Tóth László (balmazújvárosi kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd), Kleinheisler László (Videoton)

Távozhatnak: Károly Bálint
Legfrissebb hírek

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

Minden más foci
2025.02.27. 12:44

A Nyíregyháza kiejtette a Magyar Kupából a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 21:55

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Pécsi Ármin: Motiváló, hogy a tabella első helyén állunk

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 08:09
Ezek is érdekelhetik