Paks: Csertőiék kiköszörülnék a felcsúti csorbát a Honvéd ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.06. 12:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC vezetőedzője, Csertői Aurél elmondása szerint együttese a Budapest Honvéd elleni összecsapáson szeretné kiköszörülni a felcsúti csorbát, nehéz mérkőzésre számít, de ezúttal is a győzelem a gárda célja – olvasható a kispestiek honlapján.

„A bajnokság egyik legjobb formában lévő csapata lesz a vendégünk szombaton. Ugyan jelenleg a tabella harmadik helyén áll, és legutóbb Kispesten döntetlent játszott a Debrecennel, de nem sokon múlt, hogy továbbra is százszázalékos maradjon, hiszen a DVSC csak a hosszabbításban tudott kiegyenlíteni ellene. Ez mindenképp azt jelenti, hogy igazán nehéz mérkőzés áll előttünk. Persze ettől függetlenül, mint mindig, most is a három pont megszerzése a célunk. Szeretnénk kiköszörülni a felcsúti csorbát, ahol ugyan jól játszottunk, ám pontot mégsem sikerült szereznünk. Abban bízunk, hogy az otthoni környezetben, egy jó meccsen ismét sikerül megörvendeztetnünk a szurkolóinkat!" – idézi Csertő Aurél szavait a honvedfc.hu.Csertő Aurél szavait a honvedfc.hu.

LABDARÚGÓ NB I, 4. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Augusztus 8., szombat
18.00 Békéscsaba–Vasas Szabó Zsolt
18.00 Paksi FC–Bp. Honvéd Bognár Tamás
18.00
Újpest FC–Puskás Akadémia
Pintér Csaba
18.00
MTK–DVTK (Tv: Duna World)Erdős József
20.30 Videoton–Ferencváros (Tv: Duna World) Andó-Szabó Sándor
Augusztus 9., vasárnap
20.15 DVSC-Teva–Haladás (Tv: M4) Vad II István

 

Legfrissebb hírek

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
6 órája

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27
Ezek is érdekelhetik