Diósgyőr: nincs lélek, csak a méreg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.15. 17:55
null
Ennél az akciónál Máté Péter (18) ült le – de aztán ő szerzett vezetést a Lokinak (Fotó: Földi Imre)
A rossz passzban lévő Diósgyőr újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Debrecen ellen hazai pályán botlott meg Bekő Balázs együttese, a labdarúgó NB I ötödik fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

DVTK–DVSC 0–2 (Máté P. 48., Balogh N. 62.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nem akármilyen fogadkozások előzték meg a nagy NB I-es keleti derbit, hiszen mind a házigazda Diósgyőr, mint a Debrecen pocsék rajtot vett az élvonalban.

Az első félidőben nem is unatkoztak a nézők (még háromezren sem voltak a szebb napokat is látott stadionban), több helyzetet láthattak: Egerszegi Tamás lövésénél a kapus már verve volt, de a labda elpattogott a jobb sarok előtt, Kulcsár Tamás pedig agyonvariált egy ziccert az ötös előtt, hogy csak a két legnagyobb gólszerzési lehetőséget említsük.

A pihenő után Kulcsár megismételte az első félidei „bravúrját", ám ezt abszolúte nem bánták a debreceniek, mert Máté Péter egy fejes (0–1), Balogh Norbert pedig egy kibrusztolt góllal (0–2) büntette a diósgyőri védők figyelmetlenségeit. Bekő Balázs Kitl Miklóst és Drazsen Okukát is sérülés miatt cserélte le, majd a szélső Barczi Dávid helyére a középcsatár Takács Tamást küldte be.

Jó harminc percük volt az egyenlítésre, netán fordításra a diósgyőrieknek, akiket a B-közép hangosan buzdított futásra, harcolásra, futballozásra, de eme vágyaik süket fülekre találtak ezen a szép nyári kora estén.

Ibrahima Sidibe és Balogh is gólt szerezhetett volna még, azonban előbbi célt tévesztett, utóbbi lövését pedig a léc hárította, majd Bacsa Patrik öt méterről sem tudott a kapuba találni.



Nagyon nem megy mostanában a Diósgyőrnek – ahogyan Bekő Balázs is elmondta a mérkőzés után: valamin sürgősen változtatni kell.

A még megmaradt hazai szurkolók elő is álltak pár építő jellegű javaslattal...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 5 12–2 +10 15
2. Szombathelyi Haladás 5 3 1 1 5–4 +1 10
3. Újpest FC 5 2 3 8–4 +4 9
4. DVSC-Teva 5 2 2 1 9–7 +2 8
5. Budapest Honvéd 5 2 2 1 8–8 0 8
6. Paksi FC 5 2 1 2 7–3 +4 7
7. MTK Budapest 5 2 1 2 9–6 +3 7
8. Vasas FC 5 2 3 6–8 –2 6
9. Puskás Akadémia FC 5 1 2 2 5–6 –1 5
10. Videoton FC 5 1 4 4–8 –4 3
11. Békéscsaba Előre 5 1 4 4–12 –8 3
12. Diósgyőri VTK 5 1 4 4–13 –9 3
LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Augusztus 15., szombat
18.00 Újpest–Bp. Honvéd 1–1 Vad II István
18.00 Haladás–Paks 1–0 Erdős József
18.00 Puskás Akadémia–Békéscsaba 1–2 Németh Ádám
18.00 Vasas–Videoton 2–1 Solymosi Péter
18.00 DVTK–DVSC 0–2
Kassai Viktor
20.30 Ferencváros–MTK 2–0 Iványi Zoltán
Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40
Ezek is érdekelhetik