NB I: „Nem tudom, mi járt a fejében” – László Csaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.25. 18:12
A labdarúgó NB I második fordulójának nyitó mérkőzésén a Budapest Honvéd 0–1-ről fordítva 2–1-re győzött az MTK ellen. Az összecsapást követően a két edző értékelte a látottakat az M4 kamerái előtt.

„Eddig igazából annyi történt, hogy két nehéz mérkőzésen győztünk, nem szabad ezt túlértékelni – mondta Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője. – Mindkét bajnoki találkozót megérdemelten nyertük meg, főleg a mait. Az első félidőben az MTK semmit sem csinált, csak a mi hibánkból tudott vezetést szerezni. Utána már több góllal is nyerhettünk volna. A modern labdarúgás alapja az agresszivitás és a megfelelő munka elvégzése. A futballtudás mellett ez alap a nagy európai csapatoknál. Azonban nekünk is vannak ilyen játékosaink, akik ugyanezt a munkát elvégzik. Fiataljaink megérdemlik, hogy a Honvéd mezét viseljék.”Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője. – Mindkét bajnoki találkozót megérdemelten nyertük meg, főleg a mait. Az első félidőben az MTK semmit sem csinált, csak a mi hibánkból tudott vezetést szerezni. Utána már több góllal is nyerhettünk volna. A modern labdarúgás alapja az agresszivitás és a megfelelő munka elvégzése. A futballtudás mellett ez alap a nagy európai csapatoknál. Azonban nekünk is vannak ilyen játékosaink, akik ugyanezt a munkát elvégzik. Fiataljaink megérdemlik, hogy a Honvéd mezét viseljék.”

„Megvertük saját magunkat, ezen nincs mit szépíteni – értékelt László Csaba, az MTK trénere. – Az első játékrészben a semmiből kaptunk gólt, Thiamnak egyszerűen el kellett volna rúgnia a labdát. A második félidő végén Grgicnek nem tudom, mi járt a fejében, amikor előrement, elveszítette a labdát, majd gólt kaptunk egy egyszerű indításból.”

Legfrissebb hírek

Rossi: Akinek nincs az egekben a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: A játékvezető úgy döntött, futballmeccs helyett birkózómérkőzést vezet

Magyar válogatott
2025.09.06. 23:52

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez azóta sem változott

Magyar válogatott
2025.09.05. 21:21

Dupla Tízes: milyen sanszunk van ezzel a válogatott kerettel a vb-selejtezőben? 

Magyar válogatott
2025.08.28. 17:12

Rossi szerint az írországi találkozó még a portugálok elleni meccsnél is fontosabb lehet

Magyar válogatott
2025.08.26. 15:16

Marco Rossi keretet hirdetett az írek és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.08.26. 13:09

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11

Aligha lesz szenzáció kedden Marco Rossi kerethirdetésén

Magyar válogatott
2025.08.22. 12:01
Ezek is érdekelhetik