Megbotlott a Loki, egy pontot elcsent a Puskás

Vágólapra másolva!
2015.07.26. 17:55
null
A fehér mezes Lokinak nehezebb dolga volt, mint az El-selejtezőben... (Fotó: Földi D. Attila)
Hiába szerezte meg a vezetést a DVSC-Teva hazai pályán a PAFC ellen a labdarúgó NB I 2. fordulójában, a második félidőben Pekár révén egyenlített a vendégcsapat, és szervezett játékkal kihúzta döntetlennel.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
DVSC-TEVA–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–1
(Castillion 30., ill. Pekár 59.)

A Skonto Riga elleni remek győzelem után fogadta a Debrecen a bajnokságot vereséggel indító Puskás Akadémiát. A hangulat nem volt olyan jó, mint az Európa-liga-meccsen, mert ezúttal jóval kevesebben jöttek el a stadionba.

Robert Jarni, a vendégek szakvezetője abban reménykedett, hogy sikerült rendezniük a soraikat, és a legjobb összeállításban kőkemény játékkal tudnak eredményesek lenni.

Az első félidőben jobb volt a Debrecen, sokszor kellett közbeavatkoznia a PAFC kapusának, Pogacsicsnak is. A kissé tartalékosnak tűnő hazaiak némi mezőnyfölényben játszottak, könnyedén tördelték a vendégek akcióit.

Geoffrey Castillion veszélyesen ólálkodott a leshatáron, rá várt elsősorban a gólszerzés feladata, és ennek eleget is tett a 30. percben, amikor Szakály Péter átadása után ügyesen lőtt a kapu közepébe. 1–0

A gól után megnyugodott a Debrecen, a PAFC pedig nemigen erőltette a támadásokat, így pedig nehéz is lett volna kiegyenlítenie.

A második félidő debreceni lehetőségekkel indult, még a kapufát is eltalálták, de a felcsútiak fokozatosan magukra találtak, és váratlanul egalizáltak. Az 59. percben az egyedül hagyott Pekár László a tizenhatos előterében cselezgetett, és 17 méterről remekül lőtt a jobb alsóba. 1–1

A gól változtatásra késztette Kondás Elemért, bejött Bódi, Sidibe és Varga József is a győzelem megszerzésének reményében. Ideges hangulatú lett a meccs, sokat reklamáltak a játékosok...

A Debrecen a győzelemért támadott, de igazi helyzeteket már nem tudott kialakítani, így a vendégek megérdemelten vittek el egy pontot.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK 2–1 Kassai Viktor
18.00 Videoton FC–Haladás 0–1
Solymosi Péter
18.00 Paksi FC–Békéscsaba 4–0
Erdős József
20.30 Vasas–Újpest FC 1–3 Vad II István
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia 1–1
Bognár Tamás
18.00 FTC–DVTK 3–1 Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 2 2 5–1 +4 6
2. Budapest Honvéd 2 2 3–1 +2 6
3. Paksi FC 2 1 1 4–0 +4 4
4. Újpest FC 2 1 1 3–1 +2 4
5. DVSC-Teva 2 1 1 4–3 +1 4
6. MTK Budapest 2 1 1 2–2 0 3
7. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–4 –1 3
8. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–2 –1 3
9. Puskás Akadémia FC 2 1 1 1–2 –1 1
10. Videoton FC 2 2 0–2 –2 0
11. Vasas FC 2 2 2–5 –3 0
12. Békéscsaba Előre 2 2 2–7 –5 0
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 21:09

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
2025.06.19. 16:32

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Ferenczi János bejelentette, távozik a Debrecentől

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 09:33

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.06.19. 07:05

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 14:36

A román élvonal bronzérmese egymillió eurót ajánlott a Puskás Akadémia centeréért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 12:25
Ezek is érdekelhetik