Felkészülés: a Vasas ötgólos vereséget szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 20:09
A Vasas labdarúgócsapata 5–0-s vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen az orosz Amkar Permtől Dietersdorfban.

A Vasas honlapjának beszámolója szerint a piros-kékek rosszul kezdtek az orosz élvonalbeli ellenféllel szemben, hiszen 28 perc után már 4–0-ra vezetett a Perm. A 6. percben született az első gól, egy kapu előtt eladott labdát lőtt be az orosz csapat játékosa.

Tizenkét perccel később egy 16 méteres szabadrúgás után kötött ki a hálóban a labda, a harmadik találat pedig szinte azonnal ezt követően jött, egy bal oldali beadás után fejes góllal növelte előnyét az Amkar, amely a 28. percben sem hibázta el helyzetét. A folytatásban összeszedettebben játszott az angyalföldi együttes, Lázok Jánosnak volt egy veszélyes fejese, ami a kapufáról jött ki.

A fordulás után kiegyenlítettebb lett a csata a végig agresszívan és gyorsan futballozó Amkarral szemben. Egy gól még így is született, így 5–0-s vereséget szenvedett a Vasas.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS–AMKAR PERM (orosz) 0–5
(0–1)
Dietersdorf
VASAS:
Hermány – Bori (Preklet, 75.), Pajevics (Tamás L., 75.), Grúz, Hangya (Gál, 75.) – Vida (Kenesei K., 75.), Berecz – Czvitkovics, Vass P., Lázok – Novák (Ádám, 60.). Vezetőedző: Szanyó Károly
Forrás: vasasfutballclub.hu

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik