Felkészülés: a PAFC egy góllal győzött Ausztriában

Vágólapra másolva!
2015.06.21. 19:44
A Puskás Akadémia 1–0-ra győzött a szlovén élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Koper ellen felkészülési mérkőzésen Ausztriában. A magyar csapat győztes gólját Tischler Patrik szerezte.

„Jól néztünk ki, teljesen elégedettek lehetünk a látottakkal. A nyári felkészülés ezen szakaszához képest elég jól játszottunk, kompakt volt a csapat. Az első félidőben sikerült nyomás alá helyeznünk az ellenfelet, ennek köszönhetően meg is szereztük a vezetést. A második játékrészben néha-néha szétszakadt a pálya, de ugyanúgy megvoltak a lehetőségeink ekkor is. Nagy százalékban megvalósították a fiúk, amit a találkozó előtt az öltözőben kértem. Egy rossz szavunk nem lehet a játékosokra, fogékonyak a munkára, láttam a törekvést rajtuk, igyekeztek megvalósítani az edzésen begyakorolt formációkat. Napról napra egyre többet fognak tudni a fiúk, dolgozunk tovább, hogy a lehető legjobb formába legyünk a bajnoki rajtra” – összegzett a puskasakademia.hu-nak Robert Jarni vezetőedző.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia FC–FC Koper (szlovén) 1–0
(1–0)
G: Tischler

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
21 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43
Ezek is érdekelhetik